A keresztúton

Előszó

Részlet:
"Az északról és délről jövő postaút közel Bécshez, St.-Pöltennél találkozott s innét együtt ballagott Szent István hamuszürke tornya felé. Téli alkonyaton a két postakocsi egyszerre érkezett az állomás felé. A lovak gőzölögtek, az aranypaszomántos legény minden ok nélkül trombitált bele a ködbe. A postamester hódsipkában, karmantyúval a lépcsőn állott.
Az egyik kocsiból hölgy szállott le, piros prémes bunda volt rajta s a fején lengyel sapka. Ez az utas Bibilani úrnő volt, az olasz ballet csillaga, aki Innspruckból jött, ahol negyednapja elkártyázta az utolsó krajcárját. Egyelőre a komornája segítette ki a bajból. A táncosnő arca ragyogott, az úton jól kialudta magát, most úgy rémlett előtte, mintha az innsprucki kalandot álmodta volna. A gavallérja alakja könnyü párának tetszett. Bolondos német lovag! Eljátszotta a pénzét, az aranyóráját, gyémánttűit, szagos vizeit, két komornyikáját, hintaját, okuláréját, becsületét. Aztán signora próbált helyette szerencsét, hátha vissza tudná nyerni a sok tarka holmit, hiszen kár lenne értök, de nem sikerült, ő is ott hagyta a fogát. Hová lett a gavallér? Eltünt? Ej, jobb is, elég volt ebből a portékából, - gondolta magában signora. - Egy tapasztalattal több, a kártyások nem érnek semmit. Sőt, a férfiak általában mind, a szerelem, a csalódás, a fölkiáltójeles levelek, a kétségbeesések, az eskük, a pisztolygolyók nem érnek semmit." Vissza