A kik kétszer halnak meg I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Szokás a képcsoportozathoz tájképeket is adni staffagenak, a miknek rendeltetésük az, hogy festményben nem nézik, regényben nem olvassák. Ennek a mi történetünknek a vidéke azonban úgy össze van nőve magával az eseménysorozattal, hogy együtt játszik vele ; sőt befolyást gyakorol rá.
Vannak vidékek, a miknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, a miknek múltja belesugall a jelenbe. Ország, világ, korszellem átalakul, idomul az idővel, az a vidék maga külön is alakít, idomít s hagyományos befolyását nem szünteti meg, s mint egy örökké tartó álom, belerémlik az ébrenlétbe.
Pozsonytól fölfelé haladva, elénk tárul az elragadó szép Vágvölgy. Minden fordulata egy-egy új, megkapó, festői panorámát mutat elénk. Egy szeszélyesen kanyargó folyóvíz örökké változó mederrel, a mit hol elhagy, hol visszafoglal; két oldalán erdőpalásttal fedett hegyhátak ; egyike az uralkodó folyóknak ; partjain az ország legódonszerűbb városai, egész középkori jelleggel, némelyik még kőfallal kerítve; a lombfedte hegyoldalakban úrlakta ősi várkastélyok, kívül harczi védelemre szánt sánczművek közé fészkelve s benn renaissance-kori franczia ízlésű pompával berendezve; körülöttük csodaszép parkok, minőket csak nagyúri bőkezűség alkothatott valaha, hattyús tavakkal, tündéri grottákkal, vízesésekkel, dámvad-csordákkal. Távolabb az aranyködbe burkolt hegyek ormain emelkedő roppant várromok, a mikből még csak nem rég halt ki az élet: a dűlt falak ablakmélyedéseiben még ott láthatók az olasz freskók, az egyesült családok czímer-pajzsai, miket a szárnyas nemtő Hymen ölel össze, a megrepedt boltozat kettészakítá a geniust; ott vannak még a leomlott erkélyek helyén a művészien faragott caryatidák, s a históriai falak tele írva, vésve már az újabb kor látogató Kiselakjainak neveivel.
S e holt falak története még oly közel van... Vissza