A kis kertész

Előszó

Ha az emberiség történelmének írott emlékeit lapozgatjuk és a szájról szájra szálló regéket hallgatjuk: mindezekből azt tanulhatjuk meg, hogy az első emberek e Földön a legegyszerűbb, de a legtermészetesebb életet élték. Nem építettek még nagy kőházakat, nem laktak zsúfolt városokban, hanem letelepedve az alkalmasnak látszó helyeken, ottan abból éltek, amit a természet nekik készen nyújtott. A legtermészetesebb táplálékul nyilván a növények gyümölcsei szolgáltak. Ez után következhetett csak el az ősfoglalkozások korszaka: a vadászaté, a halászaté és később a pásztorkodásé, amidőn az ember már az állatországból is igyekezett táplálékokat szerezni és az arra alkalmas állatokat magához szoktatva azokat gondozni, szaporítani: tenyészteni kezdte. Szent könyvünk: az írások írása pedig azt is elmondja nekünk, hogy az első emberpár a Földnek oly gyönyörűségesen szép és dús helyén lakott, amilyet talán a tündérmesék legragyogóbbja és a legélénkebb képzelet is alig varázsolhat elénk: a Paradicsom-kertben, ahol a növények a leggyönyörűbb tenyészetben önként kínálták oda nekik pompás gyümölcseiket táplálékul. De elveszvén az ember számára a Paradicsom: megkezdődött a küzdelem a létért, a mindennapi szükségletek megszerzéséért és ez a küzdelem az emberiség elszaporodásával mind élénkebbé vált és létrehozta a kölcsönös érdekszövetkezést: a társadalmat és ennek fejleményeként a polgárosultságot: a civilizációt és ebben a célszerű rendet és a munkamegosztást.
De bár elveszett is az ember számára a Paradicsom, megmaradt a vágy annak megszerzésére és a törekvés annak megteremtése iránt... Vissza