A kiskirályok

Előszó

„A KISKIRÁLYOK" 1885-ben jelent meg. Jókai ekkor már túl volt pályája delelőjén; munkában és sikerekben gazdag, de törésektől és megalkuvásoktól sem ment hatvan évet hagyott háta mögött. Társadalmi gyökerei a polgárosodó, félig-meddig már értelmiséggé vált középnemességhez vezetnék, a legelhatározóbb benyomásokat egész életére a 40-es évek Magyarországától és a szabadságharctól kapta. Petőfi legbensőbb barátjának számított, ő is ott volt a radikális fiatalok kedvelt gyülekezőhelyén a Pilvax-kávéházban, nemcsak békés időkben, hanem a forradalom lázas napjaiban is. Egészében véve nem tartozott az élenjáró szellemi harcosok közé a forradalom alatt, hiszen egy időre megingott és a kiegyezést keresők újságírójává lett, de hazaszeretete megóvta a súlyosabb tévedésektől és Kossuthot alföldi toborzó útjára elkísérve, közvetlenül láthatta a nép lelkesedését és áldozatkészségét.
Haynau alatt bujdosnia kell a Bükkben, s akkor sincs valami nagy biztonságban, amikor az 50-es évek elején megint írni kezd. Hatalmas tehetsége, rendkívüli termékenysége hamarosan a legismertebb prózaírók közé emelik s amellett a 60-as évek elejétől fogva már képviselő, aki szavával és tollával egyaránt ostromolja a reakciós önkényuralmat és követeli a független, polgári Magyarország létrejöttét. Mikor megkötik a kiegyezést, amely biztosítja a nagybirtok zavartalan uralmát és a középbirtokosok megnagyobbodott életlehetőségeit, Jókai nem borít fátylat a múltra, nem „örül a deáki tettnek". Nem tud ugyan a szegénység, az elnyomorodott parasztság szószólójává lenni, de tiltakozása külpolitikánk és honvédelmünk gúzsbakötése, az idegen spekulánsok beözönlése s a katolikus egyház középkori hatalmaskodása ellen közvetve a dolgozók ügyét szolgálja. Nemcsak a dolgozó nemesek soraiban látja meg a következetes polgári átalakulásra való készséget, hanem a parasztok és iparosok öntudatosabb rétegeit is állandóan figyelemmel kíséri; a 60-as években első lépéseit tevő munkásmozgalommal is rokonszenvezik. A kiegyezés és 1875 közötti értékes politikai tevékenységének természetesen megvan az a súlyos ellentmondása, a 60-as években első lépéseit tevő munkásmozgalommal is rokonszenvezik. A kiegyezés és 1875 közötti értékes politikai tevékenységének természetesen megvan az a súlyos ellentmondása, hogy Tisza Kálmán párthíveként cselekszik, vagyis olyan vezért szolgál, kinek számára mindez csak demagóg eszköz a hatalom megszerzésére, a népi mozgalomnak meggyengítésére. De jókai jóhiszeműsége és becsületessége vitathatatlan. Nem Tisza szócsöve ő, hanem saját 48-as nézeteihez ragaszkodik s a demokratikusabb politikát követelő tömegek hangja szólal meg publicisztikájában. Vissza