A kiűzetés modern formái (dedikált példány)

Előszó

Korszerűtlennek kell lenni. Ha a világ rossz irányba halad. És éppen elég veszedelem leselkedik az ezredvégen mindnyájunkra. Most csak a gondolkodás útvesztőire gondolok. Alighogy megszabadultunk a fölülről vezényelt eszméktől, máris nyakunkon a Nyugat szellemi-etikai kiüresedése, esztétikák, filozófiák és fogalmak semmivé mosása, olyan absztrakt és fontoskodó nyelvi apparátussal, amely olyan, mint a varsa: befelé úszhat a hal, kifelé nem. Ki tud eligazodni a kiagyalt, élettelen kérdések és elméletek tengerében? Én istenről, szerelemről, művészetről, halálról és a természetről írtam le a tiltó sorompók fölhúzása és eltakarítása óta, amit egy költő megsejt, gondol, megérez. Még a politika kimérája is szóra kényszerített néha. Mozaikok ezek a följegyzések: csak mozaikjai életünknek, hiszen az Egészet már senki sem álmodhatja meg. Majdnem vers vagy prózavers minden csillagok közé illesztett észrevétel. Fölvillanás, amit a köznapok szürkesége, sőt, sötétsége követ. Létünk mérlegét akartam megvonni? Nem tudom. Mindenesetre, szerettem volna választ adni arra, hogy ma, a metafizika tagadásának divatjában, van-e bennünk valami emberen túli? Vagy hogy mi volt a Biblia-beli bűnbeesés? Mert az biztos, hogy Ádám tudott valamit, amit mi már elfelejtettünk s ez a felejtés az egész emberiség torzulását okozza. S hogy ez sors-e, s ha az, mit tehetünk a sors ellenében: megint mellőzhetetlen kérdés. A sorsnak persze ismerjük két ellenfelét: a szabadságot és a mindenki és minden iránti önzetlen szeretetet. Ami az előbbit illeti: Heidegger meglepő módon azt mondja: „Nem az ember birtokolja a szabadságot, hanem a szabadság az embert." Azt hiszem, ha ezt a megfordítást elfogadjuk, egészen más következtetésekre jutunk a szabadsággal együtt élve. így érthetjük meg csak igazán, hogy a szabadság az egyetemes szeretet nélkül üres, mint csillogóan előttünk álló pohár, melynek látványától csak még szomjasabbak leszünk. Egyre jobban kiűzetünk a paradicsomból. Az ember vándor-jellege, az űzöttség, otthon-keresés állandósága, jelenidejűsége: ezekről írtam, voltaképpen a pillanatnyi sugallatokra hallgatva, szinte a líra módján. E rögtönzés-formákból következik, remélem, hogy könyvem sose hat nehéz filozófiai fejtegetésként. Vissza