A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség

Fülszöveg

A kodifikáció az emberiség egyik leghatásosabbként kifejlesztett eszköze arra, hogy a társadalmi rend mintáit külső jelekhez kapcsolva rögzítse. Ezt egyszersmind felhasználták arra, hogy a társadalomban érvényesülő jogot (ius) formálisan tételezett uralkodói akaratkinyilvánításhoz (lex) kapcsolják. Történelmileg mindez a spontán jogfejlődés végét, az emberi magatartás programozásával a jog egész vállalkozásának a társadalmi jövőtervezés szolgálatába állítását eredményezte. A racionális formák iránti törekvés tényezőjeként s gyümölcseként maga a kodifikáció az átfogó politikai és gazdasági racionalizálás függvénye, s egyben egyik hajtóereje lett. Noha teljes racionalizáció csak a jelenkori európai kontinentális rendszereket hathatta át, a primitív és ősi jogtól a középkoron át az angolszász jogig mindennek gyökerei mindvégig felismerhetők.
A kodifikáció jogi, politikai, társadalmi s gazdasági tényezőinek áttekintése az ókori Kínától, Mezopotámiától, Görögországtól és Rómától kezdve a középkoron és abszolutizmuson át a klasszikus kódex franciaországi létrejöttéig s XIX. századi európai elterjedéséig ível, magában foglalva az angol-amerikai kodifikációs törekvések és kódex-pótlékok, a XX. századi erurópai kontinentális tehetetlenség, az afroázsiai kísérletek s a szocialista rekodifikációk tárgyalását. A jog írásba foglalásának (objektiválásának) elméleteként kínál keretet a kodifikációs és kvázi-kodifikációs törekvések történelmi szerepjátszása, típusai magyarázatához. Mennyiségi és minőségi kodifikáció közt tesz különbséget aszerint, hogy az utóbbiban - a XIX. századtól - a konszolidációs alapfunkció kiegészül-e még a jog anyagának rendszert képzően újjáalkotott újratételezésével, vagy sem.
A művet "Kodifikáció az ezredfordulón túl" címmel az első kiadástól eltelt negyed évszázad kodifikációs teljesítményeinek s teoretikus fejleményeinek áttekintése zárja, ideértve a dekodifikáció mai irányát s az európai Unió közös magánjogi kodifikációs elhatározását egyaránt.
A szerző a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Intézetének intézetvezető egyetemi tanára. Vissza