A költői nyelv hangtanából

Fülszöveg

Sok szó esett már a "költői nyelv"-ről, a vers "zeneiségé"-ről. A szerző a kísérleti hangtan, a nyelvstatisztika segítségével vizsgálja, mi a magva ezeknek a metaforáknak, miben is áll a költői nyelv sajátos jellege. Igyekszik megragadni, mérhetővé tenni azt a "meghatározhatatlan valamit", ami a vers formáját széppé, költőivé teszi.
A költői nyelv sajátossága a szerző szerint nem abban áll, hogy eltávolodik a köznapi nyelvtől, nem is abban, hogy a hangsúly ezúttal áttevődik a formára. A költői formának az ad éppen különös hangsúlyt, hogy a szó szoros értelmében jelentőssé válik. A versben a hang kettős szerepet tölt be: semleges eleme a jelentést hordozó szónak, egyúttal azonban önálló mondanivalója is van. Ez a nagyfokú ökonómia különbözteti meg elsősorban a költői nyelvet a köznapitól, neki köszönheti a vers többszólamúságát, zeneiségét, mely a fogalmi eszközökkel nehezen megközelíthető érzelmeket, kialakulatlan gondolatokat is kifejezhetővé teszi. Hogyan képesek a hangok e kettős szerep betöltésére? Erre a kérdésre a szerző a hangok akusztikai szerkezetének a képzésmódjának elemzésével ad választ.
Verselemzéseit Bánki Zsuzsa és Ascher Oszkár versinterpretációinak fonetikai analízisével egészíti ki. Az újfajta hangmagyarázat segítségével kitapintható, hogyan egészíti ki az interpretáció az írott verset, miként válik az interpretátor alkotó művésszé.
A munka tárgyából is, tárgyalásmódjából is következik, hogy Fónagy Iván könyvének az irodalmárok, nyelvészek, előadóművészek és versolvasók számára egyaránt van mondani valója. Vissza