Fülszöveg
„ A tizenhatodik ükunokája! Az örült mániája mind mulatságosabb körvonalakban bontakozott ki a társaság szemében. Mert hogy valaki egy élő ember tizenhatodik ősének képzelje magát: az már olyan perverzitása még a beteg agyvelönek is, amilyet a legug-rósabb képzelőtehetség is alig tudna kitalálni.
- Egyszóval uraságod egy ös - ugratta a bolondot a vérszemet kapott Szentmaijay.
- Természetes, hogy az vagyok. Mi egyéb lennék?
- És ha szabad kérdeznem, kinek az öse? Az idegen ember megcsóválta fejét.
- Hát annyira oda vagy, fiacskám, hogy már azt is elfelejtetted, miszerint az ember csak a saját utódjának lehet az öse!
- Azt tudom - kedélyeskedett a gróf -, csak a nevét nem tudom, nevet kérünk.
- Hüm - s hümmögött a bolond -, akkora lurkó lenne az ükunokám: lóvá tette volna az üköregapját! Azt mondta nekem - fordult méltatlankodva a társaság felé hogy az egész nemzet nevében és megbízásából szólít a földre. Hogy mindnyájan vártok rám; veszélyben a haza, rántsam ki valahogy a...
Tovább
Fülszöveg
„ A tizenhatodik ükunokája! Az örült mániája mind mulatságosabb körvonalakban bontakozott ki a társaság szemében. Mert hogy valaki egy élő ember tizenhatodik ősének képzelje magát: az már olyan perverzitása még a beteg agyvelönek is, amilyet a legug-rósabb képzelőtehetség is alig tudna kitalálni.
- Egyszóval uraságod egy ös - ugratta a bolondot a vérszemet kapott Szentmaijay.
- Természetes, hogy az vagyok. Mi egyéb lennék?
- És ha szabad kérdeznem, kinek az öse? Az idegen ember megcsóválta fejét.
- Hát annyira oda vagy, fiacskám, hogy már azt is elfelejtetted, miszerint az ember csak a saját utódjának lehet az öse!
- Azt tudom - kedélyeskedett a gróf -, csak a nevét nem tudom, nevet kérünk.
- Hüm - s hümmögött a bolond -, akkora lurkó lenne az ükunokám: lóvá tette volna az üköregapját! Azt mondta nekem - fordult méltatlankodva a társaság felé hogy az egész nemzet nevében és megbízásából szólít a földre. Hogy mindnyájan vártok rám; veszélyben a haza, rántsam ki valahogy a pácból, amibe belesavanyították a király lelketlen tanácsosai Becsapott volna a lókötö, senki se várt rám, csak a maga nevében csalt le?
Az urak hovatovább egész hozzászoktak, mondhatni: hozzákedé-lyesedtek a furcsa, s nyilván ártalmatlan őrülthöz. Nem is igen bánták, hogy késnek a mentők.
- Nevet kérünk - ösztökélte újból Szentmaijay -, azzal még mindig adós nekünk uraságod.
- Nem tudom - elégítette ki a bolond az általános kíváncsiságot -, nem tudom, ismeritek-e az ükunokámat. Héderi Kont Gábor a
neve."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal