A közös csapda

Fülszöveg

"Nincs hová hátralépni./Össszezsúfolva vonszolódunk a kiszorítós játékban./Halljuk egymás zihálását, fújtatását,/de érezzük, közöttünk homályos zónák vannak./Várakozva forgolódunk ágyainkban, udvarokon,/szüleink, szerelmeink, barátaink között, állandóan összeroppanó jelenidőnkben./Tudatunk pislákoló mécseskéje gyéren világol,/amire fénye hull, annyit látunk. Annyi van./Kívülállás nincs." - írja a szerző a Válasz c. versének befejező soraiban, s ez a részlet jól érzékelteti a legfontosabb szemléleti változást, ami az első verseskötetét követő időszakban költészetében bekövetkezett. Továbbra is intellektuális ihletésű, tipikusan a nagyvárosi életformából és környezetből sarjadó költői világ az övé, de hangja időközben elmélyült, komorabbá vált; költői képei, megfogalmazásai érzékletességüket megőrizve feszesebbek, hitelesebbek és árnyaltabbak lettek. Tragikus ízek, nyomasztó fölismerések erezik át a változatos és gazdag tematikájú alkotásokat. ugyanakkor megfogyatkoztak az ironikus, szatirikus elemek, megszűnt a tartózkodó kívülállás, a szemlélődő magatartás, amire első kötetcíme, a Magasles is utalt. Szerepét, lehetőségeit és korlátait kutatva, saját esendőségét, sorsának a többi emberével közös jellegét fölismerve, humánusabban ítéli meg ma már a mások gyarlóságait, jóllehet semmit sem ad fel korábbi erkölcsi igényeiből. Költészete második verseskötetében már egy érett, az elmúlás fenyegetésével szembenéző, életünk értelmét, esélyeit józanul mérlegelő és védelmező költészet, figyelmet és elismerést érdemel. Vissza