A kutyapszichológus válaszol

Előszó

Talán közhely, de mindenképpen igaz: a kutya emberrel való kapcsolata messze a történelem előtti időkre nyúlik vissza, s e tekintetben jóval megelőzi valamennyi háziállatunkat. Arról, hogy a gyűjögető-vadászó életmódot folytató korai embert pontosan milyen viszony fűzte a körülötte élő kutyákhoz, csak sejtéseink lehetnek, Ma úgy gondoljuk, hogy ez együttműködésen alapuló (pl. vadászat) egyfajta társas-érzelmi kapcsolat lehetett. Az ember letelepedésével és földművelésre való áttérésével, valamint a különböző fajok háziasítási technikáinak felfedezésével azonban, úgy tűnik a helyzet megváltozott.
Az utóbbi 2-4 ezer évben a körülöttünk élő állatok és az ember viszonyára alapvetően egy "haszonelvű" kapcsolat volt a jellemző: az ember biztosította háziállata számára a szükséges létfeltételeket, gondozta, etette, ha kellett védelmezte, és természetesen saját céljaira felhasználta, dolgoztatta vagy netán megette. A pusztán érzelmi okokból, kedvetelésből való társállattartás a legutóbbi időkig meglehetősen ismeretlen volt, annak ellenére, hogy főleg a kutyák hobbiállatként való tartása az uralkodó réteg soraiban már az ókori Kínában s Egyiptomban is igen elterjedt volt. Később, a rómaiaknál és a görögöknél is megfigyelhető volt ez a gyakorlat, sőt a középkori Európa arisztokráciája is átvette ezt a szokást. A házikedvencek tartása továbbra is az uralkodó elit kiváltsága volt, egyfajta státuszszimbólum, mely azt az üzenetet hirdette, hogy gazdája megengedheti magának, hogy nem dolgozó, haszontalan lényeket etessen. Ugyanakkor azonban az állatokhoz való érzelmi kötődés, az állat valódi igényeinek figyelembe vétele egyáltalán nem volt szokás, s ezt a szemléletet táplálta az a világkép is, miszerint az állatok érzésektől és érzelmektől mentes élőlények, melyek az ember szolgálatára lettek teremtve. Európában csak a XVII. század vége felé kezdett szélesebb körben is elterjedni a hobbiállattartás, mely az azt követő száz év során általános középosztálybéli jelenség lett. Nyilvánvaló, hogy ebben szerepet játszottak a jelentősen javuló életkörülmények is. Ugyanakkor azonban a kutyák (és kisebb részben más állatok) jelen formájában, érzelmi okokból, társként való tartása csak a XIX. században terjedt el. Ez a szemléletbeni változás annak is köszönhető, hogy a városi környezet egyre mesterségesebb világban élő ember számára a kutyatartás ilyen formája a természethez való újrakapcsolódás igényét elégítette ki. A mai ember már nem (illetve nem csak) haszonállatként, vagy státusszimbólumként viszonyul a kutyához, hanem egyre inkább érzelmileg is közel engedte magához. Az érzelmek effajta bevonódása, s a kutya-ember kapcsolat utóbbi néhány ezer évét tekintve, s bizonyos értelemben visszatérést jelent a történelem előtti idők viszonyaihoz. Vissza