Fülszöveg
Petőfi Sándor:
A HEGYEK KÖZT
Ott alant, alant, a mélyben-, A kék messzeség ködében, Ott a város csak ugy rémlik, Mint a múlt, amelyet félig Átadott immár a lélek A felejtés éjjelének. Kinn vagyok a természetben, Fönn magasra nőtt hegyekben; Magas e hely, itt pihen meg Koronként a vándor felleg, S ha itt volnék éjjelenként, Csillagokkal beszélgetnék. Lenn a völgyben, lenn a mélyben, A kék messzeség ködében, A város távol zajában Hagytam gondod, hazám s házam! Ott lenn hagytam minden gondot. Mely szívem fölött borongott. Melynek sötét árnyékában Mint rideg kőszikla álltam. Ne bántsatok, ne bántsatok. Ha egy rövid napot lopok A magam mulatságának. Hisz eleget élek másnak!
c /•
--------- - --
ti 1 3
.«t í -t l
í í i (í * • <"
l!\ í i \ i í -i < í í í I .1 -i' i
0 / < I , < í í í .í j í i - í -í
1 t n.í í i í c L i -e c ^ < í t,
' r J í i i.: Í i Í ; Í < * f
í { í < í ¦¦¦ J i- -c i
. ¦ 3 2 1 í S T l t-í*' -» i < « ? ?A
5 í í í í Í > -í í ' f Í < ' A
. : i t í <...
Tovább
Fülszöveg
Petőfi Sándor:
A HEGYEK KÖZT
Ott alant, alant, a mélyben-, A kék messzeség ködében, Ott a város csak ugy rémlik, Mint a múlt, amelyet félig Átadott immár a lélek A felejtés éjjelének. Kinn vagyok a természetben, Fönn magasra nőtt hegyekben; Magas e hely, itt pihen meg Koronként a vándor felleg, S ha itt volnék éjjelenként, Csillagokkal beszélgetnék. Lenn a völgyben, lenn a mélyben, A kék messzeség ködében, A város távol zajában Hagytam gondod, hazám s házam! Ott lenn hagytam minden gondot. Mely szívem fölött borongott. Melynek sötét árnyékában Mint rideg kőszikla álltam. Ne bántsatok, ne bántsatok. Ha egy rövid napot lopok A magam mulatságának. Hisz eleget élek másnak!
c /•
--------- - --
ti 1 3
.«t í -t l
í í i (í * • <"
l!\ í i \ i í -i < í í í I .1 -i' i
0 / < I , < í í í .í j í i - í -í
1 t n.í í i í c L i -e c ^ < í t,
' r J í i i.: Í i Í ; Í < * f
í { í < í ¦¦¦ J i- -c i
. ¦ 3 2 1 í S T l t-í*' -» i < « ? ?A
5 í í í í Í > -í í ' f Í < ' A
. : i t í < í í-cíííA' 4: f •c { i { -i: < t Í < ¦r.i'f < •f'- t**-r ^ {• -f í f í í -í í r " ¦< ff
t t 1 t t t r jí^t t -t í-x í t tí t
itt!. í c t < -f í
L t :JÍ Ú ¦ n \ li l ¦ ' ¦ "
tó J í 1 l >. <- íl-- - - -^ i L i í ^ L í i fit i , í . í l > : 1 1 < t 4. t t .'!11 \
'ítti-ttii if.tí
ít I í í
•í/t'í rt'i {< t ¦( t 11,
f f f f CJ t 1 <. í L . . "f í < t { { < I { t f í.-f
I* . ' j Yf f f r J ) í ' < í J r I ,
C t Lt í. Lf t.t. íf.'. í.lj
í í < t > { c .f x^irl / .í/J
'¦•y.vjmé^h
'slX i iilwti < ! t lt/
4 í ft,"-, 1 í 4 Ili'.
Xí -1 t-1 í -r í 4 i ' Xí < j í, t t í t i 'i < í f i (
•<i M í (¦ <
A. '-J
t
>-
y
' -V-l
lW-l ¦ l' l-l
. 1 -1 -1 V
ír
: ; ? í í
'M
' - /.J: ' ¦ J
L-
. f 1
(1
Minden lenn maradt, ami bánt. Nem hoztani föl magammal mást. Csak ámi boldogságot ad. Kedvesemet és lantomat. Kedvesem, ki egy személyben Asszony' s gyermek, örömében Jön és megyen, pillangót űz. Virágot szed, koszorút füz. Majd eltűnik, majd előjön; Ugy lebeg a hegytetőkön. Mint egy álom tüneménye. Mint e rengeteg tündére. Én merengve, oh természet. Örök szépségidre nézek, S szemeimnek bámultában Néma, de szent imádság van. Mint felém repeső szivek, Rezgenek a falevelek, S ábrándos suttogásukban Mennyi kedves, szép titok van! Fáktól vagyok körülvéve, S mint édes fia fejére Áldó keze az atyának, Ugy hajolnak rám az ágak. Istenem, de boldog vagyok! Majd, hogy sírva nem fakadok.
Zugliget, 1848. szeptember 8.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal