A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
1919. július 12-én Ábrahám Dezső alakított kormányt. Ebben a hadügy élén Horthyt Belitska Sándor vezérőrnagy váltotta fel. Horthy a hadsereg főparancsnoka lett. „Ebben a kormányban nem óhajtottam részt venni mint hadügyminiszter, a fővezérséget azonban megtartottam, miután biztosítottak, hogy azt semmi esetre sem vonják bele a pártpolitikai viszálykodásokba Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek a segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagy jelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre." - írta emlékirataiban.
Horthy felemás, előkészítetlen proklamációja megkésett, nem érte el célját. A legfelső hadúr elszigetelődött csapataitól, vezérkari tisztjei jóvoltából már nem is tudott érintkezni velük. Azok nem teljesítették, és a németekkel s nyilas kiszolgálóikkal egyetértésben visszavonatták a fegyverszüneti...
Tovább
Fülszöveg
1919. július 12-én Ábrahám Dezső alakított kormányt. Ebben a hadügy élén Horthyt Belitska Sándor vezérőrnagy váltotta fel. Horthy a hadsereg főparancsnoka lett. „Ebben a kormányban nem óhajtottam részt venni mint hadügyminiszter, a fővezérséget azonban megtartottam, miután biztosítottak, hogy azt semmi esetre sem vonják bele a pártpolitikai viszálykodásokba Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek a segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagy jelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre." - írta emlékirataiban.
Horthy felemás, előkészítetlen proklamációja megkésett, nem érte el célját. A legfelső hadúr elszigetelődött csapataitól, vezérkari tisztjei jóvoltából már nem is tudott érintkezni velük. Azok nem teljesítették, és a németekkel s nyilas kiszolgálóikkal egyetértésben visszavonatták a fegyverszüneti proklamációt. A hadsereg és annak tisztikara 25 éven át a Szovjetuniótól való félelem jegyében élt, Horthy tehetetlenné vált, és szertefoszlott sokat emlegetett hadúri hatalma tisztjei felett, amikor a németekkel szembeni fordulatot, a szovjet hadsereggel együttműködve végre kellett volna hajtani. A legfelsőbb hadúr, aki 1919-ben csapatai elé vonult be Budapestre, most kormányzói és hadúri méltóságától megfosztva, csapataitól elhagyva, csalódottan, német őrizet alatt hagyta el az országot.
Vissza
Tartalom
A Nemzeti Hadsereg fővezére 5
A kormányzóválasztás 49
A hadsereg a konszolidációja - Nemzeti Hadseregből M. Kir. Honvédség 60
Horthy az ellenforradalmi rend külpolitikájáról 69
A hadsereg és a királypuccsok 78
Prónay kiiktatása - a szabadcsapatok felszámolása 122
Együttműködés és ellentét: Horthy és Gömbös 128
Revíziós kilátások 163
A hongyarapító legfelsőbb hadúr: Felvidék, Erdély visszatér 183
Ellentétek a kormány és hadseregvezetés között a háborúról 214
Horthy: Hadban állunk a Szovjetunióval 241
Fordulat a háború menetében - reménytelen elszakadási kísérletek 273
A legfelsőbb hadúr 75. születésnapja 296
A német megszállás 307
A kormányzó elvetélt kísérlete a háborúból való kilépésre - a Lakatos-kormány 324
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.