A Lélek/A szenttéavatás/Vasárnapok a Tátrában/A középkor szelleme/A vallás lélektana

Előszó

Az eszméknek is megvan a maguk történetük. Hatalmas erővel pattannak elő a lélek mélységeiből, elemi harcokat szülnek, hódító lelkesedéssel csatasorba állítanak ezreket, tombolnak sokáig a szellemi élet térképén, de maradandó nyomot csak annyit hagynak hátra, amennyi bennük az igazság. Olykor a robbantó, a nagy felindulásokat felkavaró eszmék rohamosan torlódnak egymásra s a hullámhegyek egymás ellen küzdnek, egymást ölik is meg.
Ilyen az emberi gondolatok sorsa! A gondolkodás történetével foglalkozó elme úgy tekint vissza a mult szellemi áramaira, mint a veterán a csatasíkra. Mindenütt enyészet, pusztulás, letörés, rom. Az utódok küzdelmes munkája a hervadás helyébe életet varázsolni, a csalódásokból és kiábrándulásokból tanulságokat meríteni, az új nemzedéket a régi és igaz gondolatokkal kapcsolatba hozni. Mert az igazságot a legtombolóbb és legékesebb szavú tévedés sem képes elsodorni a szellemi életből.
A lélek kérdésével szándékozom e műben foglalkozni. S mikor kiirom e szót: lélek, egymásután szállnak föl képzeletemben azok a szenvedélyes gondolatok, amelyek a lelket a valóság világából kiirtani törekedtek. Az angol empiristák, mint Hume, a francia forradalom anyagelvűi, a Kant-féle fenomenalismus, a XIX. század német materialistái, a darwinisták, az ideálisabb irányzatú modern Wundt-Paulsen-iskola és számtalan tanítványaik mind kimarják a lelket a tudományból, a hitből s a közmeggyőződésből. S látom, mennyi lélek szenvedett hajtörést; mennyi vallásos szív omlott össze; mennyi erkölcs és erény hervadt el e pusztító tanok nyomán. mert ha nincs lélek, nincs örökkévalóság, és miért az önmegtagadás? Mire jó a szenvedélyek megfékezése? Vissza