A lélek békéje

Előszó

Részlet:
MARCUS TULIUS CICERO
(KR. E. 106-43)
ANTONIUS ELLEN
MÁSODIK PHILIPPICA
1.
Ugyan miféle balsorsnak tulajdonítsam, egybegyűlt atyák, hogy az utóbbi húsz évben nem akadt az államnak olyan ellensége, aki egyidejűleg ne üzent volna hadat nekem is? Valóban szükségtelen bárkit is megneveznem. Emlékezzetek csak vissza ti magatok. Jobban megbűnhődtek érte, mint magam is kívántam. Csodálkozom rajtad, Antonius, hogy nem irtózól azoknak a sorsától, akiknek a tetteit utánzod. A többiek esetében kevésbé csodálkoztam ezen. Közülük ugyanis egy sem lett önszántából az ellensége, mindegyiküket én támadtam meg, államérdekből. Te azonban, bár egy szóval sem bántottalak, magadtól támadtál rám szitkaiddal, hogy vakmerőbbnek tűnj, mint Catilina, dühödtebbnek, mint Clodius. S úgy gondoltad, hogy a velem való összekülönbözésed jó ajánlás lesz számodra az elvetemült polgárok előtt.
Mire véljem ezt? Vajon megvetésből teszi? Sem magánéletemmel, sem népszerűségemmel, sem közéleti tevékenységemmel, sem pedig szerény tehetségemmel kapcsolatban nem látom, hogy mi az, amit Antonius lenézhetne. Vagy azt képzelte, hogy a senatusban csepülhet le engem a legkönnyebben? Mikor ez a rend számos kiváló polgárnak kifejezte ugyan elismerését azért, mert jól szolgálta az államot, de azért, hogy megmentette, egyedül nekem. Vagy talán szónoki küzdelemben kívánt megmérkőzni velem? Hisz ez valóságos jótétemény! Vissza