A lélek csillagjárása

Előszó

„Mindenetek megvan ahhoz, hogy jót tehessetek. S mégis hogy éltek? Száz évig élnétek, de már az első esős vasárnapon nem tudjátok mihez fogjatok." (Ph. Zeissig)
Bizony milliók, nemcsak magyarok, kínlódnak ma így életük értelmetlensége miatt, szívtelenül, egy hazugul űzött emberellenes álkultúra igájába csalva, miközben utolsó vonaglásaival végét éri a század. Mily szembetűnő lett mára az emberiség fejlődésmenetének két nagy áramlata, s a köztük lévő különbség: az előrevivő, megmentő és felemelő erőké és vele szemben a másik, a ködösítő, a jót mindenütt irigyen hátráltató és bántó.
„Ó, testvér, kiknek a kedvéért tértél le az igaz útról?" Ugye, hogy megborzong a lelkiismeret e kérdést hallva? S bárha felrázhatna némelyeket: téged és téged, ma, épp ma, e parány kötet egy-egy gondolata, ha elcsendesülve és elmélyülve magadba engednéd gyógyító erejét! Mert miért, kérdezd önmagad, ó, lélek, kérve-kérlek, mért maradni szánalomra méltónak - ennyire? Hogy tenmagad se vidd „többre" minthogy szégyelld és szánd magad egyre keserülve. Hisz legyen gazdagság vagy nyomorúság, amiben vergődsz, nemcsak az evilágiak, hanem te magad is idejuttattad magad, oda, ahol és amilyen ma vagy. Mert mégis, mindenek ellenére, zsarnokok hálójában is, az ember legbelül szabad. Szabad a jóra és rosszra, Isten ígérete, az O békéje, a mindenség fénylő és nem szűnő szépsége garanciák erre. Hosszú évek óta, irtózatos gáncsok ellenére, művekbe sűrítve vallom és tanúskodom: épül és jön, a magasból kijelölve és kiválasztva, egy következő és leírhatatlanul szebb éra, egy sokkal méltóbb karma (sors) mindazok számára, akik szívtudásuk és tetteik hogyanjával érdemesnek bizonyulnak arra. Egy hazugságmentes, nemes és szép életre. De felemás, önző módon, kishitűen és ravaszul taktikázva senki el nem ér oda. Ez az Ég akarata, mérhetetlen szeretettel ránk bízva - egyenként és a legszemélyesebben, hogy kiből mire futja. Vissza