A lemenő nap fényében

Előszó

A lemenő Nap fényében - -ez regénycím lenne,mégis e könyvecske elnevezésére szánom. Szépirodalomhoz szép cím illik, s végül is szépirodalom a memoire is a megemlékezés is, különösen ha lelki szépséget hordozókról szól. E többesszámból kitűnik, hogy nemcsak a „főszereplőről" van szó e szomorú alkalomból, hanem 'kollégái köréről is. Ha olykor bementem Hozzájuk a Magyarország szerkesztőségébe, csak olykor, nehogy legcsekélyebb zavart, fennakadást is okozzak a jól-beosztott napi tevékenységükben -, nos, akkor e röpke percekben úgy észleltem, hogy többnyire az idősebb korosztályhoz tartoznak az ott működők. S ez mindent megmond! Ez a generáció az, amely legtöbbet teljesített a mindenkor egyidejűleg létező hármas-generáció közül. Legtöbbet dolgoztak, - még a napi tizenkét órás munkaidő lévén az alap akkoriban, s ez a „szabadpályások" beosztására is kihatott. Legtöbbet viseltek vállukon és viseltek el, érzelmileg-idegileg: két világháború, két forradalom mindennemű gondjait, megpróbáltatásait. S mindemellett mégis, a megkímélt körök által diktált: igényes, magas mércéjű művészi, társadalmi nívótól se maradtak el. Ha meg éppen újságírók, írók, vagy ,,egyéb komédiások" voltak, (lásd: a FÉSZEK klub névbetűinek értelmezését: Festők, Építészek, Szobrászok-Színészek, Egyéb Komédiások) akkor meg éppenséggel vezetniök kellett e téren. S vezettek is! Nemzedékük kiválóságainak nevét se tudnám felsorolni e könyvecskénél nagyobb könyvben sem; s hát még a nem-vezető, de mégis oly tevékeny résztvevőket, akár csak klubonként, egyesületenként nevezve meg azokat! Az ő korszakuk még nem volt a technika túltengésének ideje, - ami ma a „minden", - akkoriban éppen a művészet s azon belül az irodalom volt a világ-közepe. Ahhoz mérten igen kellett tudnia annak, aki efféle pályára lépett. Természetesen nemcsak a l'art pour l'art művészet töltötte be gondolatvilágukat; konyítaniok kellett az akkor még bontakozóban lévő technikai tudományossághoz is. Kitűnő koponyák kellett legyenek, annyi biztos! S ehhez az érzelmek gazdagsága járult, szélsőségek nélkül: szentimentalizmus és cinizmus nélkül. Legalábbis ez a kör, a Magyarország stábja, nem az érzelmek perifériáiról került elő. Itt nem volt intrika, sem veszettül-veszekedő politikai dogmatizmus, - itt a vita komoly és korrekt volt. Beszélgetés volt. Ők tudtak még beszélgetni. Ami azt jelenti: nem cáfolom csak örökké a beszéd-partnert, hanem hozzáteszek a témához; negatívum helyett abszolút pozitívum. Vissza