A lényeg, avagy az Isten kabalája

Előszó

Két idézettel köszöntöm, hogy elnyeljem jóindulatát.
Dr. Pomogáts Béla (MTA Irodalomtudományi Intézet):
Farkas András ma már szokatlan műfajjal tesz nem is eredménytelen kísérletet: nagyszabású filozófiai költeményben számol be egy hosszú élet felismeréseiről, gondolatairól. Ilyen jellegű költemény ma már nem igen készül irodalmunkban, holott a 19. században számos változatát ismerjük. Úgy is meghatározhatnám ezt a költeményt, mint egy világkép foglalatát, amely egyaránt magába foglal olvasmányélményeket, másokkal folytatott dialógusok eredményeit, magányos töprengéseket. Farkas András istenhívő ember, személyes bölcselete is részben teológiai fogantatású, költeményében több alkalommal is kinyilvánítja hitét, mi több, a katolikus teológia nézeteit, hittételeit. Ennek ellenére költői műve nem teológiai illusztráció, hanem nagyonis személyes elmélkedések eredménye. Munkáját áthatja az ember és a történelem iránt érzett bizalom, kereszténysége meggyőződéses humanizmust jelent, és ez a humánus meggyőződés átszövi az egész költeményt.
Külön méltánylást érdemel a költemény formai biztonsága és szépsége. A szerző klasszikus versformát használ: a múltszázadi bölcseleti költészet hagyományos nyolcsoros szakaszaiban bontakozik ki sajátos életbölcselete és teológiája. Jól tud bánni a nyelvvel és a formával, szövegalakításában nincs semmiféle iskolás begyakorlottság, mindig pontosan fogalmaz, érzékletes szóképeket talál, noha igencsak elvont fogalmakról beszél. Ritmusa erőteljes, nem döccen meg, rímei tiszták, biztosak, tulajdonképpen meglepő, hogy egy ilyen nagyterjedelmű költeményben végig tartani tudja az először megütött hangot." Vissza