A létfogalom Duns Scotus rendszerében

Előszó

Duns Scotus egyéniségének megértése ma is a bölcselet- és teológiatörténet egyik legfogósabb kérdése. Tanításának alaposabb tanulmányozása, a szövegkutatás, a XIII. század életének alaposabb ismerete nagyban elősegíti a megoldást, azonban máig sem jutottunk nyugvópontra. Korai halála, befejezetlen életműve, műveiben is a különböző időben keletkezett, többé-kevésbbé kiforrott nézetek, bírálat nélkül megismételt hagyományos tanok és helyükbe szánt, de írásaiban következetesen be nem helyettesített elméletek, megemlített, de ki nem fejtett megoldások, zseniális, de kellőképen nem igazolt meglátások végeláthatatlan sora jellemzi a szövegkritika sajátos módszerével helyreállítható írásbeli scotusi hagyatékot.
Nem csoda, hogy gondolatvilágának rendszerezése a bölcselettörténészek egyik legcsábítóbb feladata. Ahányan foglalkoztak vele, annyiféle megoldást kíséreltek meg. S hogy igazi arcát nem sikerült felfedniök, előítéleteiknek köszönhetik. Scotus volt az iskolapróbája csaknem valamennyi bölcseleti irányzatnak, s mindenki azt hozhatta ki belőle, mit éppenséggel akart. Nem arra törekedtek, hogy Duns Scotus fogalmainak eredeti értelmét felfogják, hanem az egyes fogalmak korszerű értelmét magyarázták bele tanaiba.
Pedig Scotus egészen eredeti, s minden más gondolkodótól elütő felfogást képvisel. Megértéséhez egyedül műveinek tárgyilagos, minden más rendszertől független magyarázata vezet. Ne törődjünk az eddigi Scotus-irodalom szemléletével. Ne aggódjunk, hogy nem követi eléggé Arisztotelészt. Ne zavarjon, hogy Szent Ágostont is elveti. Az oxfordiak természettudományos és matematikai irányától se féltsük. S ne resteljük. hogy szintézisének épp alapgondolataiban Avicennát kell felismernünk. Vissza