Előszó
Több, mint három évtizede múlt, hogy a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének levéltáros tagozata felfüggesztette működését. Az elmúlt emberöltőben sokat változott és kiterjedt a levéltárak tevékenységi köre, a levéltárosok élete. Egységes levéltári hálózat alakult ki, amelyben az állami, tanácsi, gazdasági szervek, egyesületek és intézmények anyaggyarapítási, rendezési és segédletkészítési munkáját az erről szóló törvények és rendeletek határozzák meg. Egységes szemlélet jegyében folyik országszerte az iratanyagok sokoldalú ügyviteli és tudományos feldolgozása.
1969. óta törvényerejű rendelet szabályozza a levéltáraik feladatkörét az igazgatás, feltárás és közművelődés terén. A régi "nagy" levéltárosok, akik a felszabadulás után nagy ügyszeretettel és fegyelemmel, sok esetben egyéni érdekeik rovására is vállalták a begyűjtés és rendszerezés nehéz, nemritkán hálátlan feladatát: ismereteiket összefoglalva Magyarországon megindították az egyetemi levéltáros képzést, amelyet azóta szervezett középkáderképzés egészít ki.
Mi, mai levéltárosok, midőn könyvtáros kollegáinkkal közös érdeklődésünk alapján a viszonylagos kis létszámú levétáros társadalom képviseleti szerveként megalapítottuk a Magyar Könyvtárosok Egyesület Levéltári Szekcióját, azt az öntevékeny szakmai továbbképzés, tapasztalatcserék fórumává kívánjuk fejleszteni. Legfontosabb célkitűzésünk szorosan egymásra utalt nemzedékek ismereteinek hasznosítása, s az irattermelés korszerűsítéséből adódó, minőségileg új levéltári tevékenység körvonalazása és meghonosítása. Tudatában vagyunk annak is, hogy társadalomtudományok és a közművelődés a levéltárosoktól az eddiginél szélesebbkörű forrásfeltárást és forráskiadásokat követel, mégpedig gyorsított ütemben. A múltbelihez képest sokszorosára duzzadt információk tudomános feltárása alkalmassátétele újfajta áttekintési eljárások bevezetését, segédlegkészítési gyakorlatunk megújítását igényli. Mindez feltételezi, a tömeges iratvédelmet, s ennek végzésére hivatásszerűen felkészült káderek képzését.
Úgy véltük, hogy az előttünk álló feladatok garmadához képest kicsiny létszámunk és csekély anyagi erőnk okán késedelem nélkül napirendre kell tűznünk a levéltári törvény életbeléptetése óta szerzett évtizedes tapasztalataink közkinccsé tételét. Át kell adni ismereteinket ezen hivatást választó új generációnak. Közösen meg kell fogalmaznunk a szakma szélesedése következtében kikristályosodott levéltári szakágak /állagvédelem, terv- és térképtár, új típusú dokumentáció stb./ feladatait, eszközrendszerét és normatíváit. Szervesebbé kell tennünk együttműködésünket a "használókkal" a kutatókkal. Általában mindennapi szóval élve, s a szó nemes értelmét szem előtt tartva szolgáltatásainkat bővíteni, korszerűsíteni, s egyben egyszerűsíteni kell. E cél megvalósításához új erők bevonására, nyilvános eszmecserék és ezek segítségével a levéltári tevékenység magasabbfokú egységesítésére van szükség.
Sorozatunkat e cél jegyében indítjuk el.
Vissza