Előszó
Hol volt, hol nem volt... Ezekkel a szavakkal kezdték évszázadokon át az esti tűz köré ülő régi pásztorok, a messze idegenbe, katonai szolgálatra elhurcolt, haza-hazagondoló egyszerű parasztemberek...
Tovább
Előszó
Hol volt, hol nem volt... Ezekkel a szavakkal kezdték évszázadokon át az esti tűz köré ülő régi pásztorok, a messze idegenbe, katonai szolgálatra elhurcolt, haza-hazagondoló egyszerű parasztemberek a mesét; ezekkel a szavakkal kezdik ma is, fonókban és kukoricafosztáskor, hosszú téli estéken, a mai öregek, a magyar népköltészet névtelen költői és mesemondói. Mert az írástudatlan, robotoló, elnyomott népnek a mese volt az irodalma, abba felejtkezett belé az állandó hétköznapokat adó életből; a mese volt az a menedéke, ahol álmodhatott, boldogságról, szabadságról, jövőről. Amit az élettől nem kapott meg, megteremtette a képzeletében. S a mesehősök a mesélő képzeletében minden akadályt legyőztek. Természetes, hogy e mesék örökké visszatérő hősei furfangos juhászlegények, vagy kiskondások, akikbe a messzi magasan trónoló királykisasszonyok első látásra belészeretnek; rettenthetetlen obsitosok, akik egymaguk állnak szembe egész ármádiákkal, de a legkisebb királyfi is a népet személyesíti meg, mert őt is éppúgy elnyomják bátyjai, mint a népet a fölötte rétegekben bábáskodó urak. Az is természetes, hogy a mesehősök, céljaik elérésére, bármilyen természetfölötti erőt szolgálatukba tudnak hajtani: repülni tudnak, ha kell, égig érő fákra másznak, lemennek a föld alá, egy éjszaka felszántják a király földjét, bevetik gabonával, s még azon az éjjel learatják a termést, s reggelre kalácsot sütnek belőle a királynak. Ebben a csodálatos világban, a képzelet-támasztotta erők hatására semmi sem lehetetlen. Itt a griffek, a fák és a kövek beszélni kezdenek, hogy a mesehős célhoz érhessen.
Így van ez mindenütt: a világ minden táján mesélnek az egyszerű emberek. A magyar népmesekincs sok évszázados terméséből táplálkozott a magyar irodalom; elég, ha csak Petőfi híres János vitézére, Arany János Toldijára vagy Jókai Mór mesélő kedvére gondolunk. Száz évvel ezelőtt kezdték összegyűjteni ezt a nép ajkán élő hatalmas irodalmat lelkes tudósok, megmenteni az írott irodalomnak ezt az élőszóban lévő kincset, a nép költészetét. Ma már egy könyvtárra való gyűlt össze a magyar nép mesélő kedvéből...
Vissza