A Löwensköld-lány

Előszó

AZ EZREDESNÉ.

Élt egyszer Karlstad városában egy ezredesnél akit Beáta Ekenstedtnek hívták.
Löwensköld-lány volt Hedebyből, tehát született bárónő és olyan finom, olyan kedves, olyan művelt volt, - még verseket is tudott írni, melyek majdnem olyan érdekesek voltak, mint Lenngren költőnő poémáit.
Termetre ugyan alacsony volt, de jótartású, mint a Löwensköldök általában és az arca érdekes. Mindenkinek, akivel csak találkozott, tudott valami szépet vagy kellemeset mondani. Volt valami romantikus az egész lényében és akik csak egyszer látták is, soha többé nem tudták elfelejteni.
Választékosan öltözködött, mindig gondosan fésülködött és akárhová ment, mindenütt neki volt a legszebb melltűje, a legízlésesebb karkötője és a legragyogóbb gyűrűje. Különben neki voltak a legparányibb lábai és akár divat volt, akár nem, mindig magas sarkú aranyos brokátcipőt viselt.
Karlstadban a legszebb házban lakott, mely nem volt beszorítva a többi házak tömegébe, hanem kint feküdt a Klara-folyó partján úgy, hogy az ezredesné szobája ablakából kiláthatott a folyóra. El is szokta beszélni, hogy egy éjszaka, mikor a hold szépen sütött a vízre, látta a víziszellemet, amint aranyos hárfáján az ablaka alatt játszott. És senki sem kételkedett abban, hogy igazán jól látta. Ugyan miért nem adhatott volna a vízi szellem szerenádot Ekenstedt ezredesnének, mint annyi sokan mások? Vissza