A magas iskola I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Kertész János egyetlen gyermek volt. Vézna, kékszemű, csöndes fiúcska, akire apja, a részeges borsai kasznár eleinte gyanakodva, idegenkedéssel nézett és akit áldott-lelkű édesanyja úgy becézett, mint a jóreménységet, amely még a keserű élethez fűzte.
A kis Jancsi nagyon ragaszkodott a csendes, szelíd asszonyhoz és természetének nyilt őszintesége már korán megmutatkozott. Ha lefektették a búbos kemence mellé, a kis faragott ágyba, mindjárt elaludt és amikor édesanyja a konyhán sürgölődött, ő addig az egyik sarokban házakat építgetett forgácsból és tört cserepekből. Ha késő éjszaka részegen állított be az apja és ők felriadtak, a gyermek csendesen meglapult a párnák között és hallgatta a szíve dobogását. Csak akkor zokogott fel keservesen, ha a házsártos kasznár megütötte az Édest. Ilyenkor az anya mindig hozzá menekült, föléje hajolt és míg könnyeik összefolytak, sírva csókolgatta a gyermeket. A mogorva ember mindig elhúzódott tőlük ilyenkor, mintha fia sirása megszégyenítette volna. Nem volt rossz ember és az öreg jól végezte a dolgát a Thoroczkai-birtokon. Hajnaltól késő estig talpalt, nógatta a béreseket, hajtotta a szolgálóleányokat s ha az uraságék két évben egyszer kirándultak a düledező borsai kastélyba, kezet szorítottak vele. Volt egy nagy hibája a kaszárnak: szerette az italt és minden harmadik-negyedik napon embertelenül lerészegedett a tanítóval a kocsmában. A kocsmáros mindig az első szobában, tarka abrosszal terített asztalnál szolgálta ki őket. A tanító, amikor már berugott, zsolozsmákat énekelt és a kocsmáros leányának, a kövér és sánta Rézikének hőskölteményekből merített bókokkal, szépen kicirkalmazott mondásokkal udvarolgatott. A kasznár az asztalt csapkodta és sűrűn dícsérte a feleségét, hogy milyen szép asszony, hű asszony, pedig húsz esztendővel fiatalabb nála." Vissza