A Maghreb országok felszabadulása (1919-1956)

Előszó

Az Algériát, Marokkót és Tunéziát magában foglaló Maghreb térség sajátos egységet alkot, amelyet a francia gyarmati uralom alakított ki. A Maghreb forgalom eredendően az arab közvéleményben, de a XIX. század második feléig az európaiban is, tágabb volt: az Egyiptomtól nyugatra eső terület fedte. Később - éppen a francai gyarmati egységesítés következtében - az említett három országra szükült le s lényegében ma is így tartja magát a köztudatban.
A könyvben e három ország antikolonialista nemzeti mozgalmának kialakulását és fejlődését vizsgálom az első világháború befejezésétől 1956-ig terjedő időszakban. Az eseménytörténetet optimálisra szűkítve elsősorban azt a folyamatot igyekszem bemutatni, amelynek során a gyarmati rendszernek előbb egyes elemeit, majd az egészét, reformszándékkal vitató irányzatok, pártok, személyiségek tevékenységéből kialakul, szervezetileg és eszmeileg megerősödik egy olyan, tradíciókat a korszerű értékekhez már önállóan is integrálni képes, modern politikai mozgalom, amely a nemzetközi és a franciaországi belpolitikai erőviszonyok átalakulásától ösztönözve és igazolva, az 1950-es években - valamennyi harci módszert alkalmazva - meghatározó politikai erővé válik és képes lesz a gyarmati hatalommal szemben kikényszeríteni az ország politikai függetlenségének elismerését. A számos közös jellemvonás ellenére a születés periódusától (az 1920-as évek végéig terjedő időszak) eltekintve indokolt az egyes országokat külön taglalni. A sajátosságok az 1930-as években világosan kitapinthatóak, a második világháború után pedig markánsan jelennek meg. A különböző fejlődési pálya gyökerei nem csupán a gyarmatosítás eltérő módszereiben és eredményeiben keresendők, hanem már a prekoloniális korszakban is fellelhetők. Vissza