A magyar biedermeier

Előszó

A nyájas olvasó szívesen vesz kezébe olyan könyvet, amelynek címében ez a divatos szó díszeleg: Biedermeier. nagyanyáink korának hangulata, elfakult albumok gyöngyszemű írásai, ovális fényképek arany keretben, levendula-illat, díszes empire vagy egyszerűbb, de mindenképpen klasszikus-merev vonalzatú szekrények, hullámosan csavarodó karosszékek jutnak eszünkbe és Krudy álomvarázsló szavainak zenéjét véljük hallani. A biedermeier-bútor - nagyanyától örökölt vagy modern asztalosnál rendelt - nem hiányozhatik ma a művelt osztályok szalonjaiból. Biedermeier-korbeli divat, képek multszázadeleji rézmetszetek hozzátartoznak a központifűtéses, összkomfortos skatulyaházak kötelező faldíszeihez. A Biedermeierről szóló könyvet is sokan ilyen archaizáló modern játékszernek tekintik...
Könyvünk nem akar sablonos biedermeier-ajándék lenni. A literátus nagyközönségnek - nem szólva a tudós publikumról - ma már nem kell magyarázni, hogy mi is az a Biedermeier. A szokványos beidermeier-magyarázatok, lexikoni keretekben mozgó, mélységet affektáló tanulmányok, szellemes ujságcikkek - amik oly könnyen megejtik a történelem kulisszatitkaira vágyó szebblelkű hölgyek szívét - azzal szokták kezdeni fejtegetéseiket, hogy a biedermeier elnevezés 1870-ben keletkezett, mikor egy német költő - Ludwig Eichrodt - kiadta Biedermeier Liederlust című gunyoros versgyüjteményét, a filiszter nyárspolgáriságnak állítva kedélyes emléket. A név kifejezőnek találtatott és népszerű lett. Talán éppen azért, mert nem volt benne páthosz, mint a "reneszansz", az "empire" elnevezésekben. De a gótikus is eredetileg barbárt jelentett, elfajult népi ízlést a klasszikus tökéllyel szemben; a barok szót pedig még ma is szívesebben használja a francia a "bizarr", a "szabálytalan" megjelölésére, mint a heroikus dagálynak újabban annyira nagyrabecsült stílusára... Mondják, hogy Hevesi Lajos hazánkfia, a Jelky András szerzője, a bécsi Fremdenblatt hasábjain harcolta ki a mult század kilencvenes éveiben a Biedermeier-név becsületét. Azóta a Biedermeier korszakot jelöl, a napoleoni háborúk és a negyvennyolcas forradalmak közötti békés-polgári virágzás idejét (1815-1848), amely kifejlesztette a maga egyéni életformáját, fölhasználva a megelőző antikizáló és a vele egyidejű romantikus irányzatok örökségét és szelidebb, szolidabb szellemi kincseit. A nyárspolgár lehet enyhén humoros alak is: rokonszenves éppen azért, mert a mult távlatában kissé furcsa figurát mutat, de van a puritán polgáriságban heroikus vonás is, ha arra gondolunk, hogy multszázadvégi boldog aranykorunk erkölcsi és társadalmi eszményeit ez a - feudalizmus és indusztrializmus között békélkedő - átmeneti világ alakította ki örökérvényűnek látszó, szilárd támasszá-talpkövekké. Vissza