A magyar evangélikus egyházjog alapjai és jogforrásai I.

Előszó

A magyar evangélikus egyházjog megírása kétségkívül tetszetős, de egyben merész vállalkozás. Tetszetős azért, mert Csecsetka Sámuel 1890-ben és Mikler Károly 1906-ban megjelent átfogó, standard egyházjogán kívül - amelyek ma már elavultak -, csak kisebb-nagyobb monográfiák láttak napvilágot; merész vállalkozásnak pedig azért tekinthető, mert az új egyházi törvénykönyv megalkotása előtt született meg, amikor az ott érvényesülő jogelvek még nem ismeretesek.
A magyar evangélikus egyházjogtudomány elhanyagoltságának oka elsősorban az evangélikusság csekélyebb számarányában, de abban is kereshető, hogy az evangélikus egyházjog oktatása és tudományos művelésének lehetősége a pártállam elhatalmasodásával megszűnt. Az evangélikus egyházjog önálló művelésére egyedül hivatott miskolci jogakadémiát 1949-ben felszámolták, de ugyancsak megszüntették 1951-ben a jogi karokon levő egyházjogi tanszékeket is. Így ez a tudományág gyakorlatilag elhalt, utánpótlás nélkül maradt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egyházjog a teológiával és az államjoggal (államegyházjoggal), valamint más jogterülettel is szoros kapcsolatban áll és így több tudományág mesgyéjén épült fel, könnyen megérthetjük, hogy az egyházjog valóságos "Geheimwissenschaft"-tá vált, ahol csak nagyon kevés szakavatott ember ismeri ki magát. Elég, ha csak arra utalunk, hogy mind a köznapi életben, mint gyakorta még a tudományos irodalomban is "protestáns egyházról", vagy "protestáns egyházjog"-ról beszélnek, holott protestáns egyház Magyarországon sem jogi, sem dogmatikai értelemben nincs. Az evangélikus egyházjog megismertetése éppen ezért napjainkban elengedhetetlen. Vissza