A »magyar jakobinusok« és a magyar jövő

Előszó

Részlet a könyvből:
1848 április hó 8.-án tartott kerületi ülésen az akkori korszellemtől áthatott áldottemlékű földim, Beöthy Ödön bihari követ a következőket indítványozta: „A nemzeti szabadság 1795-iki véráldozatai, Martinovits és társai hamvai felkerestetvén, a nemzeti hála kifejezésére s a maradéknak megnyugtatása végett, hogy a jövőben az ilyen esetek elő nem fordulhatnak, nemzeti dísszel takaríttassanak el." Én a korszellemtől szintén áthatott bihari magyar szintén kötelességet teljesítettem, amikor a Hóman-Szekfűféle ú. n. „történelemátértékelési iskola" rágalmainak és a habsburgrestaurációs törekvéseknek hatása alatt a mult évben felújítani javasoltam a „magyar jakobinusok" emlékének ápolását. Kötelességet teljesítettem, amikor a „nemzeti hála kifejezésére" az idegenjellegű klerikális „kurzus" által egy „uraságoktól otthagyott" ócska sírboltba süllyesztett porló szent csontoknak a Kossuth-mauzóleum mellett kijelölendő méltóbb sírokba átszállítását javasoltam, ahol nyugodtabban várhatnák, amíg „Laetius e truco florebit!" Kötelességet teljesítettem, amikor a mult évben a kivégeztetés évfordulóján ünnepi beszédben, most pedig alkalmi költeményben igyekeztem méltatni jelentőségüket.
Az alkalmi költemény írásakor a leglelkesebb, legmunkásabb, legbátrabb, azonban a korszellemtől nagyon idegenkedő agg turáni magyar Gálócsy Árpádra gondoltam, most pedig azt elsősorban „magyar testvér"-ünknek; Gömbös kormányelnöknek figyelmébe ajánlom. Vissza