A magyar költészet antológiája

Előszó

Minden antológia az irodalom új kísérlete önmaga meghatározására. Bár feladatuk látszólag az, hogy időről időre hozzáférhetővé tegyék jeles vagy valamiért érdekes szerzők fontosnak tartott műveit, valójában van egy másik, kevésbé látható szerepük is. Mert akár átfogó igénnyel készülnek, akár csak egy szűkebb szeletet, valamely műfajt, korszakot irányzatot mutatnak be, esetleg tetszőleges tematikus válogatást kínálnak, közöljenek közismert verseket vagy hívják fel a figyelmet elfeledett művekre, mindenképp az irodalom önképét alakítják. Ez pedig nem lebecsülendő feladat, az irodalom elsősorban antológiáiban gondozza önmagát. Sőt, aligha cáfolható, hogy egyenesen önmagának, tehát szöveghagyományainak ápolásával hozza létre önmagát. Ennek a műveletnek egyik nélkülözhetetlen eszköze az antológiaszerkesztés.
A magyar irodalom nagyon is tudatában van saját értékeinek, és ami megnyilatkozásait illeti, büszkeséggel tekint rájuk. És mégis, vagy talán épp ezért, gazdagságát annyira adottnak veszi, hogy a szavakon túl már kevesebb figyelmet fordít a folyamatos, alkotó, önteremtő önmeghatározásra. Igaz, ennek számos irodalmon kívüli oka is van. Kis nyelvterületen, ahol kisebb üzlet a könyvkiadás, ráadásul olyan országban, ahol a politika hagyományosan irányítani kívánja a kultúra alakulását és ahoz magában a kultúrában is van hajlam, hogy egyneműnek tekintse magát, nincs akkora kelendősége a más és más szempontú válogatásoknak. Pedig a nézőpontok sokfélesége gazdagítja csak igazán az irodalmi - és azon keresztül az egyéni és közösségi - önismeretet. Vissza