A magyar lélek formái

Fülszöveg

"Népművészet, népköltészet és népzene együtt élnek a falusi ember lelkében..." - írta Lükő Gábor az első kiadás (1942) előszavában. Úttörő magyar jelképtudományi művében a kultúra megbonthatatlan egységének szellemében mutatja be a népdalok, népköltészeti alkotások és a népi képzőművészet szimbólumainak azonosságát, s egyúttal utat is mutat értelmezésükhöz. A magyar jelképrendszer és a magyar térszemlélet jellegzetességeinek bemutatását a magyar időszemlélet és a népzene, majd a magyar népi technika, a népviselet, a népi hímzések és a magyar faragóművészet szimbolikájának ismertetése követi. A magyar néplélek különböző folklóralkotásokban tükröződő megnyilvánulásait a keleti, ural-altáji népek kulturális örökségével összefüggésben vizsgálja, összehasonlító anyagon szemléltetve a rokonságot és a kölcsönhatásokat.
"Lükő esetében azonban talán másról, másfajta tudatosságról van szó. Meghökkentő ugyanis, hogy ő nemcsak fiatalkori munkáiban, hanem a tudósi életút során mindvégig következetesen ragaszkodott ehhez a szétválasztáshoz, még akkor is, amikor az időközben megjelent tudományos eredmények nyilvánvalóvá tették, hogy itt valóban legalább két szimbolikus világkép - egy ősi "pogány" és egy európai keresztény - szerves, szétbonthatatlan keveredéséről van szó. Lükő konok ragaszkodását az őseredeti magyar jelképvilághoz egy megfellebbezhetetlen etnikai parancs magyarázza: neki hivatása és kötelessége felmutatni, rekonstruálni azt a kulturális örökséget, amely a századokon át tartó külső hatások folytán a 20. századra a teljes elhomályosulás, megsemmisülés szélére jutott..." - írja Tánczos Vilmos utószavában.
Az első és a második kiadáshoz képest a kötet megújult formátummal, mutatókkal, jegyzetekkel kiegészítve jelenik meg. A művet 40 oldalas színes és fekete-fehér képmelléklet zárja. Vissza