A magyar magánjog vázlata I-II.

Előszó

Valamely nemzet jogszabályainak összessége két nagy csoportra oszlik: közjogi és magánjogi szabályokra. E két szabálycsoportot rendesen tartalmuk szerint szoktuk megkülönböztetni: közjognak mondjuk a közületi viszonyok jogi rendjét, magánjognak pedig a magánérdekű, magánéletviszonyok szabályait. Közületi viszonyok azok, amelyek az államhatalom szervezetében és szerveinek működésében nyilvánulnak; magánéletviszonyok pedig az embereknek kapcsolatai egymással abban a körben, amelyben mint magánosok járnak el, vagyis amelyben nem gyakorolnak közhatalmat. A két szabálycsoportnak ez a tartalmi megkülönböztetése a velük érintett érdekek szerint nagyon jó általános jellemzés, de nem olyan fogalmi elhatárolás, amelynek alapján valamely szabálynak köz- vagy magánjogi voltát külső jelekből lehetne felismernünk. Ezt az elhatárolást a kétféle szabály jogi szerkezetében kell keresnünk.
Minden jogszabály logikai képlete (sémája) szerint parancs (norma). A jog a maga parancsait túlnyomó részben szankció alá helyezi, vagyis meghatározza a hátrányokat, amelyekkel a jogszabály megszegése jár. A jogszabályok közt már most aszerint lehet különböztetni, hogy kihez szól a jogszabály s kinek a kezébe adja a jog a jogszabály szankcióinak érvényesítését? Az a jogparancs, amelyet az állam a saját szerveihez intéz, mindíg közjogi szabály. A magánszemélyekhez intézett jogi parancsok ellenben kétfélék, aszerint, amint érvényesítésük (szankcióik alkalmazása) valamely közhatalmi szerv akaratától, vagy szintén magánszemély akaratától függ. Ha valamely közhatalmi szervre van bízva a jogszabály érvényesítése, úgy ez megint közjogi szabály. Ezzel szemben magánjogi az olyan szabály, amely magánoshoz szól, más magános érdekében és amelynek érvényesítése az érdekelt (jogosított) magánosnak akaratára van bízva. Magánjogi tehát mind az a jogszabály, amely magánost más magános érdekében oly módon kötelez, hogy érvényesítéséről a másik (a jogosított) magános rendelkezik. Minden más szabály közjogi... Vissza