A magyar mondatszerkezet generatív leírása

Előszó

A dolgozat egy olyan magyar szintaxis néhány alapvető szabályának a kidolgozását kísérli meg, amely eleget tesz a transzformációs generatív nyelvleírás követelményeinek. Nem teljes vagy akár részleges magyar szintaxis összeállítására törekszik, hanem csupán érveket sorakoztat fel a körvonalazott szabályrendszer érvényessége mellett. Azt kívánja megmutatni, hogy a javasolt szintaktikai rendszer olyan nyelvi jelenségek adekvát, szabályokba sűrített, formalizálható leírására is alkalmas, melyek a hagyományos nyelvleírás, valamint az angolra kidolgozott transzformációs generatív grammatikák közvetlen adaptációi számára problematikusnak, rendszerszerűtlennek, vagy éppen megközelíthetelennek bizonyultak.
Ennek során elsősorban olyan kérdésekről lesz szó, melyeket a hagyományos grammatikák a szórend terminus alá foglalnak. A leírás alapfogalmait tisztázó első fejezet után a dolgozat második fejezete a magyar mondatok olyan szintaktikai modelljét állítja föl, mely - mint a második-harmadik fejezet bizonyítani fogja - az állító, tagadó, kérdő, felszólító, felkiáltó és óhajtó mondatoknak egyaránt invariáns szerkezetét képviseli, s olyan transzformációs szabályokat javasol, melyek képesek egy feltételezett kiinduló szerkezetből e mondatfajták valamennyi felszíni szerkezeti, azaz "szórendi" variánsának levezetésére, s e változatok hangsúlyviszonyainak és jelentéskülönbségeinek predikciójára. A negyedik-ötödik fejezet a mondatbeágyazás szabályszerűségeivel foglalkozik: a fő- és mellékmondat sorrendjével, a rámutatószó szórendi helyével és törölhetőségével, valamint a hagyományosan mondatátszövődésnek nevezett jelenség indítékaival és lefolyásával. A hatodik fejezet a határozott főnévi csoport pronominalizációjának manapság sokat vitatott kérdéseiről kívánja bebizonyítani, ogy a javasolt szintaktikai rendszer keretében szinte önmaguktól megoldódnak... Vissza