A magyar ornamentika hun eredete

Előszó

A Csendes-tenger mentén és szigetein lakó színes népeknek, valamint Afrika négereinek művészeti termékei és kísérletei tanulmányozásával, az újabb időben, azon nagyon elfogadható és meglehetősen megokolt nézet szűrődött le az ornamentum keletkezését illetőleg, hogy az ember legelőször önmagát és a körülötte élő állatokat igyekezett képben és faragványban megörökíteni. Így van ez még ma is az összes primitív népeknél s bizonyára így volt hajdan azoknál az emberfajtáknál is, akik ma már a kultúra legmagasabb fokán állva, szinte kimerítették ornamentális célokra, a természet formakincsét.
A primitív ember állatalakjai eleinte vallási célokra, vallási jelentőséggel készültek s csak lassanként válnak ornamentumokká, mikor is még sokáig megmarad régi jelentésük emléke és a dísz még szimbolizál valami eszmét, valami gondolatot. A jelképes dísz a sok ismétlés következtében, alkalmazkodva a betöltendő térhez és a feldolgozott anyag természetéhez, lassanként stilizálódik; vonalai, formái egyszerűbbek lesznek s mindinkább átalakulnak a természethűség rovására úgy, hogy végkifejlődésükben már valóságos mértani alakoknak, vonalkombinációknak látszanak. Ehhez járul aztán a szövés-fonás és agyagművesség technikájából folyó és leginkább tört- meg hullámvonalakból álló egyszerű díszek felkarolása és továbbfejlesztése, amiből megszületnek a valódi mértani díszítések számtalan változatainak mindennapos, ma is élő alakjai. A fémnek megismerésével, az új anyag természetéből folyó dróttekercsek sorakoznak még a régi, sokféle gyékény- és szíjfonatok mellé, a mértani természetű díszek szaporítására. Vissza