Előszó
Örömmel és tisztelettel üdvözlöm az olvasókat a Magyar Röplabda Szövetség alapításának ötvenedik, jubileumi évfordulója alkalmából, és szívből gratulálok a szerkesztőnek és a szerzőknek az ünnepi könyvhöz, amely szemléletesen mutatja be az elmúlt ötven év küzdelmeit, viszontagságait és sikereit!
Úgy gondolom, két okunk is van a megemlékezésre.
Az első, az alapítás dátuma: 1946. Bizonyítja, hogy hazánkban a második világháború után, még időben nagy tömegeket vonzó - csapatlabdajátékra, amely rohamosan nagy nemzetközi népszerűségre tett szert. Annak is tudatában voltak az alapítók, hogy egy új sportág fejlődéséhez és elterjedéséhez feltétlenül szükség van egy dinamikus szakmai szervező és irányító szervre, egy nemzeti szövetségre.
A második ok: az MRSZ alapítását követően nyomban megszervezte, széles ifjúsági és felnőtt rétegek bevonásával, a röplabdasport gyakorlásának és fejlesztésének, valamint népszerűségének kereteit: a bajnokságokat. Ezt követően a sportág gyors fejlődésnek indult.
Az alapítók jól látták, hogy a sikeres hazai bajnoki sorozatok mellett célszerű azonnal bekapcsolódni a sportág nemzetközi vérkeringésébe. Így amikor értesültek, hogy sor kerül a Nemzetközi Röplabda Szövetség alapítására, abban is tevékenyen részt vettek. Küldöttet utaztattak az alakuló ülésre Párizsba, s így lett az MRSZ a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) egyik alapító tagja.
Az MRSZ aktívan kapcsolódott be a nemzetközi röplabdaéletbe és hamarosan mind férfi, mind a női válogatott jelentős eredményeket ért el az európai, világ és olimpiai röplabdaeseményeken, jelentősen erősítve ezzel a magyar sport tekintélyét.
Jól tudjuk, sajnos ma nem ezen a magas szinten működik, szerepel a magyar röplabdázás! Remélem, sőt meggyőződésem azonban, hogy éppen az ötvenéves jubileumi évforduló kiváló alkalom arra, hogy - visszatekintve a megtett útra - a magyar röplabdázók társadalma megkeresse, és meg is találja a felfelé vivő utat.
Ehhez a munkához kívánok a magyar röplabdázóknak, az MRSZ-nek összefogását, erőt és sikert a következő évekre!
Gallov Rezső
Vissza