A magyar sajtó története II/1.

Fülszöveg

A Magyar Sajtó Történetének második kötete az 1848-as forradalom elindulásától az 1892-ig tartó időszakot foglalja magába. A kezdőpont kijelölése nem szorul különösebb magyarázatra; a rendi Magyarország politikai történetének is, művelődéstörténetének is lezárulása ez. S lezárulása egyben a magyar sajtó története amaz első, hosszú, soklépcsőzetű szakaszának is, amely Rákóczi Veridicusával kezdődött, s olyan polgári célkitűzésű lapok megjelenésével ért el a fejlődés váltópontjára, mint Kossuth Pesti Hírlapja vagy Eötvös Józsefék Budapesti Szemléje. Igazi polgári kezdeményezések voltak ezek néhány hasonló társukkal együtt. Valóságos polgári sajtóról, polgári újságírásról, hírlapelőállításról, modern értelmű újságolvasó közönségről azonban mégis csak a forradalom és a szabadságharc idején kezdhetünk szólni.
S ha azt a szinte hihetetlenül gyors és sokszínű kibontakozást, amely e két esztendőben végbement, a szabadságharc bukását követő önkényuralom gátolta is, illetőleg megpróbálta is saját szolgálatába állítani, sem egyik, sem másik törekvése nem járt igazi sikerrel. Az 1867-es kiegyezés idejére a magyar sajtó műfaj és stílus, szerkesztés és szakosodás, technika és terjesztés tekintetében egyaránt eljutott arra a fokra, hogy megfelelő politikai és társadalmi körülmények között társa lehetett az európai újságírásnak. Az 1867-es kiegyezéssel elindult szakasz, számtalan kérdéses vonása ellenére, jórészt megteremtette ezeket a körülményeket; s a századvégen a magyar sajtóban az európaival szinte egy ütemben mentek már végbe azok az újabb alapvető differenciálódások eszmei, műfaji, technikai és stílus tekintetében egyaránt, amelyek újabb korszakot nyitottak meg, mindenekelőtt a szocialisztikus eszmék mindenütt ható és alakító, lelkesen védelmezett és hevesen támadott jelenlétével. A hatalmas példányszámú tömegsajtó korszaka már ez, igen erős minőségi különbségekkel és igen eltérő stílusfajtákkal.
A Magyar Sajtó Történetének II. kötete részint anyaga óriási terjedelménél, részint az anyag természeténél fogva szükségszerűen és logikusan tagolódik két félkötetre: 1848-től a kiegyezésig, illetőleg a kiegyezéstől 1892-ig. A két félkötet a feldolgozás szempontjaiban és módszereiben erősen eltér a sorozat I. kötetétől. Mindenekelőtt abban, hogy immár a politikai sajtóra összpontosítja figyelmét, s amit a nem szorosabban vett politikai újságírásból feldolgoz, azt is elsősorban, mint a politikai gondolkodás és a politikai történés társadalom- és művelődéstörténeti alapozását és megvilágítását igyekszik fölhasználni. Ha azonban a II. kötet szempontjai és módszerei eltérnek az I. kötetétől, mutat eltérést e tekintetben, egységes felfogása ellenére, a II. kötet két félkötete is. A feldolgozott anyag természetéből és mennyiségéből, a tárgyalt korszak jellegéből és viszonyaiból következik ez.
Az I. félkötet először is a polgári sajtószabadság és a sajtótörvény létrejöttét tárgyalja, a vele kapcsolatos, egykorú vitákkal együtt. Majd a főbb politikai tendenciák szerint csoportosítva jellemzi azok orgánumait a forradalom nyomán nekilendülő sajtó széles spektrumán belül. Bemutatja a konzervatív lapok vereségét, a liberálisok új helyzetét és új ellenfeleit: a radikálisokat, a paraszti érdekek szóvivőjének szerepét, sorsát, a kormány, illetve a kormányon belüli ellenzék sajtóját. Külön szakasz tárgyalja ezután az irodalmi, szakmai, illetve az egykorú nem magyar nyelvű lapokat. Mivel 1848 fellendülését 1849-ben elkerülhetetlenül némi visszaesés követte, e hónapok fejleményei már időrendben kerülnek bemutatásra.
Az 1849-1867 közti időszak két részre oszlik. Mindegyik élén bevezető szakasz mutatja be azokat a változásokat, amelyek a sajtó társadalmi funkciójában fokozatosan végbementek. Az ötvenes években az önkényuralom sajtójával szemben más, ellenzéki irányzatok nemigen tudtak szóhoz jutni. A hatvanas években már ismét valamivel szélesebbé, árnyaltabbá vált a politikai spektrum, és lassan kialakultak azok a feltételek, amelyekre a következő időszak sajtóját előkészítették. Vissza