A magyar stilisztika útja

Fülszöveg

A Rákosi-korszak a stilisztikát száműzte a hazai közép- és felsőoktatás területéről. A "visszatérést" Fábián Pál. Szathmári István és Terestyéni Ferenc közös munkája. A magyar stilisztika vázlata (1958) jelentette, amelyet a mindmáig alapforrásként, kézikönyvként, tananyagként használt magyar stilisztikatörténeti antológia, a Szathmári István által gondozott A magyar stilisztika útja (1961) követett. Ez a kommentált, gazdagon jegyzetelt írásgyűjtemény Sylvester Jánostól Zlinszky Aladárig, vagyis a 16. századtól az 1940-es évek elejéig mutatja be a magyar stilisztika hét klasszikusának pályaképét. A kötethez az érintett (régi) korszakokra vonatkozó bibliográfia, valamint egy stilisztikai fogalmakat magyarázó lexikon kapcsolódott. A Szabó Ervin Könyvtár néhány éve elkészítette az ún. hiánykönyvek listáját, amelyben a Szathmári-kötet a legtöbbet keresettek között szerepel. Ennek tudatában szerző és kiadó egyképpen arra törekedett, hogy immár ideológiai kötöttségektől mentesen egy teljesen megújított szöveggyűjtemény nyújtson át a diákoknak, a pedagógusoknak és az érdeklődőknek. a mostani, jelentősen bővített új kiadás egyrészt a korábbi kötetből különféle okok folytán kimaradt régebbi szerzők (Kazinczy Ferenc, Révai Miklós, Bitnitz Lajos és Négyesy László) életművét mutatja be. Másrészt az elmúlt évtizedekben az élők sorából távozott nagy jelentőségű kutatók (Zolnai Béla, T. Lovas Rózsa, Gáldi László, Kovalovszky Miklós, Martinkó András, Benkő László, Terestyéni Ferenc, Balázs János, Herczeg Gyula, J. Soltész Katalin és Török Gábor) munkásságát tárja fel. Ismét tartalmazza a régi korok bibliográfiáját (a folytatása különféle nemzeti jellegű, irodalmi bibliográfiákban férhető hozzá), valamint a jelentősen bővített, gazdag jegyzetanyagot (a stilisztikai fogalmak lexikona viszont időközben javítva és ugyancsak jelentősen bővítve önálló formában került kiadásra). A kötethez ezúttal is tárgy- és névmutató kapcsolódik. Vissza