A magyar vitorlázórepülés képes története 1929-1999

Előszó

Tisztelt repülő barátaim, kedves Olvasók!
Hosszú idő telt el az első tervek után, mire megvalósulhatott ez az album - abból az alkalomból, hogy a 70. évfordulójához érkezett a magyar vitorlázórepülés.
Nagyon régen került a kezembe egy fotóalbum, amelyet a vitorlázórepülés 20. évfordulója alkalmából adtak ki Németországban. Ez adta az ösztönzést hogy hasonlót kellene kiadni a mi vitorlázórepülésünkről is.
Amikor 1941 nyarán először mentem ki Farkas-hegyre, már akkor fényképeztem egy egyszerű korabeli géppel.
A repülés varázsa hamarosan elfogott, és szorgalmas látogatója és lelkes rajongója lettem e rendkívül változatos sportnak. A korabeli nehéz körülmények ellenére elkezdtem Farkas-hegyen repülni tanulni és megörökíteni az ottani eseményeket. Az akkori egyszerű fényképezőgépeim nem voltak alkalmasak kimagasló képek alkotására. A sok gyenge minőségű kép ellenére azonban akadtak jól sikerült felvételek is.
A későbbi időszakban elő kellett vennem a korábbi felvételek negatívjait. Elkezdtem tehát a negatívokat is gyűjteni és megóvni őket az elkallódástól. Ennek ellenére sok kölcsönadott negatív nem került vissza a tulajdonomba. Ezt tapasztalva igyekeztem jobban őrizni és tárolni a korábbi felvételeimet.
A budapesti ostromot a fényképgyűjteményem és fotóalbumom szerencsésen átvészelte.
De ezt megelőzően még 1944 decemberében kaptam egy utolsó levelet barátomtól, a repülőtér parancsnokától, Laicha Lászlótól, aki bevonult katonának Dunántúlra a Szent László hadosztályba. A levelében megkért, menjek fel a hegyre és ott a szobájában lévő becses értékes fotóalbumát vegyem magamhoz és őrizzem meg a számára. A levélben így írt: „Amennyiben nem térek egyhamar haza" - ebből a mondatból kihúzta az egyhamar szót, és talán megérezte, hogy soha többé nem fog szeretett Farkas-hegyére visszatérni, mert a hadifogságban két évvel később végelgyengülésben meghalt. Sajnos, az általam is ismert szép gyűjteménye mégsem került hozzám megőrzésre. Valaki megelőzött. így később sokszor gondoltam rá, szeretett példaképemre.
Azonban még sokan mások sem tértek vissza a hegyre, így Méray Horváth Róbert sem, pedig ő volt a magyar vitorlázórepülés legtehetségesebb csillaga.
Mindezen előzmények ellenére nálam volt a fényképezőgépem 1945. április 29-én is, amikor a hármashatár-hegyi első üzemnapon is készítettem felvételeket, és ezek meg is maradtak. Szerencsém volt, mert az akkori időkben egy fényképezőgép könnyen a zabrálások áldozatává válhatott.
Tehát fényképeztem, amikor csak tehettem, s most már bánom, hogy miért nem többet örökítettem meg repüléseink eseményeiből. Azonban így is sok filmem és fotóm maradt meg a gyűjteményemben. Itt kell még visszaemlékeznem 1948. május másodikára, amikor még egy kis Bessa típusú 4,5x6- os gép tulajdonosa voltam. Előző napon Esztergomban számos felvételt készítettem az első Futár újbóli berepüléséről. Másnap vasárnap lévén Budaörsön a forgalmi repülőtéren motorogép-vontatással repültem az M. 22-es újjáépített géppel. Ez azonban különböző műszaki okokból ejtőernyős ugrással végződött, számytörés miatt. A falubeliek összegyűjtötték gépem maradványait, így a műszaerfalat is. Azonban a csomagtartóban levő fényképezőgépemet nem, valószínűleg éppségben megúszta a zuhanást! Vissza