A magyarok

Előszó

A kommunizmus zárt világképű ideológia. Ennek az úgynevezett alsó fokában, a szocializmusban éltem negyvenegy évet. Akkor születtem, amikor Magyarországon elkezdődött, fordulat éve előtti évben, ahogy később az iskolai tanulmányaimból megtudtam. Máshonnan nézve, a változatosság kedvéért, éppen egy Szovjetunió nevű birodalmi formáció tartott megszállva bennünket. Egy idő után úgy neveztette a ránk erőltetett politikai rendszert az ideológusaival, hogy létező szocializmus, szemben azzal, amely nem létezett, csak az ígéretek szintjén. A valóság titokzatos volt, akármennyire is próbálták magyarázni. Olyan, mint általában a nem demokratikus politikai rendszerekben. A végcél képét azonban nagyon élesen, határozottan rajzolgatták meg újra és újra. A lényege az volt, hogy majd egyszer minden jó lesz, az emberek boldogan fognak élni. Ügy, ahogy mindenki szeretné. Egyszer majd mindenki csak annyit dolgozik, amennyit akar, cserébe minden igényét kielégítő mennyiségű javakat kaphat. A kommunizmus földi mennyországában. Nem ők festettek először (nem is utoljára) vágyképet a történelem során, bár ennek voltak a többi világi és vallási vágyképtől megkülönböztető, sajátságos jellemzői. Ideológiailag megkülönböztető, sajátságos jellemzői. Ideológiailag előre és pontosan meghatározott gazdasági, társadalmi "alapjai" látszottak lenni. Nagyon gyakorlatias volt, például hatalmat gyakoroltak a nevében. Igaz, hogy épp eközben derült ki, hogy a modell nem működik.
Az én szempontomból ez azért volt fontos, mert fölerősítette bennem, hogy van végcél. Magamévá tettem azt az enyhén szólva nevetségesen naiv hitet, hogy a világnak az a végkifejlete, hogy egyszer majd minden baj elmúljon, mindenki boldogan éljen. Vissza