A magyarországi káptalanok és konventek középkori pecsétjei

Előszó

A magyar pecséttani kutatás és e kutatás eredményeként az 1930-as évek végéig felhalmozódott terjedelmes szakirodalom páratlanul alapos ismertetését Kumorovitz Lajos Bernát múlhatatlan érdemű munkásságának köszönhetjük. Az ő részletkérdésekre és átfogó összefüggésekre egyaránt kiterjedő tanulmányai nélkül a jelen sok írója is legfőbb támaszait nélkülözné. A középkori pecsétekkel foglalkozó történettudományi stúdiumnak, mint kritikai szakértelemnek sajátos módon középkori gyökerei vannak. A bírósági bizonyítási eljárások, a gyakran előforduló pecséthamisítási ügyek kivizsgálásai a kancelláriai alkalmazottaktól, a hiteleshelyek személyzetétől pontos kronológiai ismereteken túl fejlett vizuális felismerő készséget, a modern műértők felkészültségéhez hasonló jártasságot kívántak. Kényes esetekben az aprólékos leírás módszerével kellett megállapítaniuk a pecsétlenyomat eredeti vagy hamis voltát. E vizsgálatok az ismert példák tanúsága szerint a tárgyszerű műleírás és az ikonográfiai azonosítás elemeit is tartalmazzák. A pecsétvizsgálatok alaposságára jellemző annak a császári közjegyzőnek az eljárása, akinek 1266-ban II. András magyar király egyik okleveléről kellett másolatot kiállítania, természetesen a rajta függő arany pecsét szigorúan pontos leírásával. Figyelmét a legkisebb szimbolikus jelek, így a címer parányi oroszlánjai sem kerülhették el. Hasonlóan részletes pecsétleírásokat találhatunk a váradi káptalan 14. századi statutumaiban, vagy a zágrábi káptalan számára 1371-ben kibocsájtott pecsét adományozó oklkevélben, de a csornai konvent pecsétjét megújító 1939-as királyi privilégium szövegében is. Kumorovitz találó megjegyzése szerint "a pecsétekkel való tudományos foglalkozás, tehát a szfragisztika voltaképpen egyidős a maga szubsztrátumával, a pecséttel."
A szfragisztika szakszerű történettudományi módszerré fejlesztése a francia Mabillon és a német Heineccius nevéhez fűződik. Ez utóbbi adta ki az első önálló kézikönyvet a középkori pecséthasználatról 1709-ben.
Az okleveles források felfedezésével párhuzamosan a 18. század közepétől Magyarországon is kezdtek megjelenni a korábban csa levéltárosok számára hozzáférhető középkori pecsétek első publikációi. E metszetek annak ellenére nagy hatást gyakoroltak saját korukban, hogy a legtöbb esetben minden kommentárt mellőzve, csupán a forráskiadványok feldíszítésére használták őket. A 18. század végén és a 19. század elején kinyomtatott diplomatikai traktátusok a budai, majd a pesti egyetemen folyó történelem oktatás segédeszközei (tankönyvei), egyszersmind eredményei voltak. Az első jól illusztrált magyar pecséttani monográfiát Pray György, a jezsuita történész készítette a királyi és királynéi pecsétekről. A latin nyelven írt munka kinyomtatását a szerző már nem érhette meg. Vissza