A magyarországi mesterlegények közép-európai kapcsolatai és szokásai a XV-XIX. században

Előszó

A Duna mentén gyalogolva 2002 koranyarán három német fiatalember érkezett Magyarországra. A XXI. század elején ez nem az "igénybe vett közlekedési eszköz" egyszerűsége miatt figyelemre méltó, hanem az emögött meghúzódó szándék miatt. A három fiatal pályakezdő szakmunkás volt, s a mesterlegények évszázados szokásának megfelelően vették nyakukba a vándorbatyut, hogy világot járva tapasztalatokat gyűjtsenek, szakismereteiket gazdagítsák. Az Európai Unió országaiban a szakképzés ügyének felelőseit egyébként komolyan foglalkoztatja az, hogy miként lehetne korunk viszonyai közepette feleleveníteni a legényvándorlás intézményét. (Figyelemre méltó, hogy a csatlakozásra váró országokkal együtt az Európai Unió voltaképpen azokra a területekre terjed majd ki, amelyet céhrendszer jellemzett - a maga nemzetközi kapcsolatrendszerével.)
A fentiek miatt is tanulságos és érdekfeszítő a kézművesipartörténeti elhivatott tudósának, a nyugalmazott soproni múzeumigazgató, dr. Domonkos Ottó több évtizedes kutatásai alapján összeállított könyve. Ennél megfelelőbb kötettel aligha indíthattuk volna útjára az Ipartörténeti Könyvtárat. Ez az új kiadványsorozat a szakképzés és a tudomány mind szorosabb együttműködése jegyében fogant. Alapeszméje az, hogy az egyes szakmák múltjának, illetve tágabban az ipartörténetnek az ismerete hozzájárul ahhoz, hogy a felnövekvő iparos és kereskedő generációk újra egészségesen büszkék legyenek foglalkozásukra, amelynek hajdani művelői komoly szerepet játszottak a társadalmi és gazdasági fejlődésben. Vissza