A magyarországi szlovének

Előszó

A magyar állam területén - 10. századi megalapításától - nem magyar népek is éltek. A nyugati, északi és keleti határ menti vidékeken németek, a déli határok mentén szerbek és horvátok, nyugaton szlovének, északnyugaton szlovákok, későbben Erdély déli részén pedig románok laktak. A ma Magyarországon élő nemzeti kisebbségek többsége a 17. és 18. században telepedett itt le azokon a területeken, amelyek a török uralom alatt (1526-1686) elnéptelenedtek. Az Osztrák-Magyar Monarchián belül (1867-1918) a Magyar Királyság - 45,5 %-ot kitevő nem magyar lakossággal (1910) - többnemzetiségű volt. Az első világháború után a magyarországi nemzeti kisebbségek száma erősen csökkent, s a csökkenés a második világháború után folytatódott. Az első esetben a trianoni békeszerződés (1920) miatt, a második esetben pedig a kitelepítés és a lakosságcsere, valamint az önkéntes elvándorlás miatt.
A magyarországi szlovének, a szlovákok mellett az az őslakos nemzeti kisebbség, amely a Kárpát-medence nyugati részén már a magyarok bejövetele előtt telepedett le. A magyarországi szlovének többsége ma a Vas megyei Szentgotthárdon (Monoster), a hozzácsatolt Rábatótfaluban (Slovenska ves), és a hat környező községben: Felsőszölnök (Gornji Senik) Alsószölnök (Dolnji Senik), Szakonyfalu (Sakalovci), Apátistvánfalva (Stevanovci), Orfalu (Andovci), Kétvölgy (Verica-Ritkarovci) él. Ezen kívül Szombathelyen, Mosonmagyaróvárott, Budapesten és szétszórtan Magyarország egész területén laknak még szlovénok. A 2001. évi népszámlálás szerint 3040-en vannak, becsült számuk ötezer fő. Vissza