A megmaradás parancsolatai

Előszó

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." E mondatban foglalja össze Tamási Áron Ábelje világjáró útjának emberi és társadalmi tanulságait. Nem lehet az embernek (függetlenül világnézeti vagy emberi hovatartozásától) más célja az e világi életben, mint az, hogy minden lehetőt megismerjen - megbocsátó embereket, egymásra acsarkodó népeket és visszatérjen oda, ahol otthont talál. Ábel azt is eléri furfangos eszével, hogy a bank felfogadja örökös pásztornak, és fizetés fejében annyi földet kaphat, amennyit közbecslési áron vásárolni lehetne a béréből. így lett Ábelből saját létének pásztora: találta meg hiteles létét.
A kisebbségi kérdést mindenfele a kerek világon kimondottan jogi kérdésként kezelik, kimérik a jogot, mint a paprikát vagy a sót, ha egyáltalán erre sor kerül, aztán kijelentik, hogy ezt is megoldották. Pedig a kisebbségi kérdés elsőrendűen nem jogi kérdés, hanem a hiteles (autentikus) emberi létezés megteremtésének kérdése, annak a kérdése, hogy a különböző identitásúak meg tudják-e találni létezésük, emberi mivoltuk lényegét. Az ún. kisebbségi jogok - most ne bonyolódjunk bele abba a vitába, hogy egyéni vagy közösségi jogok formájában - a hitelességnek csak a normatív kereteit tudják biztosítani. A kisebbségi létezés autentikusság nélkül csak non possumus lehet. Ezért a kisebbségi kérdés a társadalmi ontológia kérdése. Elöljáróban, a közösségi jogok szükségességének tényét megelőlegezve, azt mondhatom, hogy azokat nemcsak az egyéni jogokból kell levezetni, hanem az emberi létezés tényéből. A történelemben még a görög istenek sem léteztek úgy általában, valamiféle elvontságban. Vissza