A megosztott tudás hatalom

Előszó

A tudásmenedzsment kérdései az elmúlt két évtizedben egyre kutatottabb területté váltak. Már a kapitalizmus közgazdaságtanának korai tanulmányozói is kitértek a humántőke értékére. A tudományos menedzsmentiskola képviselőinek - Frederick Taylortól Henri Fayolig - véleménye, miszerint a vállalat alapvetően "információfeldolgozó" gépezet, széles körben meghatározta a közgondolkodást a szervezeti tudás értékére és menedzselhetőségére vonatkozóan egészen a 20. század utolsó évtizedéig. E nézet szerint az egyetlen hasznos tudásfajta formális és rendszerezett: kemény adatok, kodifikált eljárások, univerzális elvek jellemzők rá. Ennek megfelelően abban a hitben éltünk, hogy az új tudás értékének mérésére szolgáló kulcsfontosságú mutatók is ugyanilyen kemények és számszerűsíthetők.
Bár Polányi Mihály már az 1960-as években rendkívüli meggyőző erővel érvelt a tudás személyes dimenziójának jelentősége mellett, a menedzsmenttudomány és -gyakorlat csak az utóbbi évtizedben ismerte fel, hogy a szellemi tőke nem mérhető és nem menedzselhető a hagyományos módszerekkel. A piacok változása, új technológiák elterjedése, a versenytársak számának növekedése, a termékek rohamtempójú elavulása miatt csak azok a szervezetek lehetnek sikeresek, amelyek következetesen új tudást hoznak létre, azt széles körben terjesztik és gyorsan beépítik az új technológiákba és termékekbe. Ennek a követelménynek pedig az intézmények csak akkor tudnak megfelelni, ha képesek a munkatársak és stratégiai partnerek közötti hatékony tudásmegosztásra. Vissza