A megosztottság alternatívája

Előszó

A hidegháború Európában elvesztette régi értelmét. Eleven és szenvedélyes érdeklődést keltett mindaddig, amíg bármelyik félnek oka volt azt hinni, hogy a hidegháború tovább tart, s ameddig az egyik fél úgy vélte, hogy a másik fenyegeti őt. Ma már tulajdonképpen egyik feltétel sem áll fenn. A Nyugat úgy véli, hogy közvetlen politikai akcióval nem képes felszámolni a kelet-európai kommunista rendszereket, Németország megosztottságát, s ami a legfontosabb, megszüntetni a szovjet jelenlétet az Elba mentén. A kommunisták pedig, különösen a szovjet vezetők, immár beismerik, hogy többé semmi ésszerű esély nincs Nyugaton egy kommunista forradalmi felfordulásra. A szovjet kísérletek kétszeri elutasítása Berlinben - 1948-1949-ben és 1958-1962-ben - nagyjából ugyanolyan hatással volt a kommunisták várakozásaira, mint amilyennel a Nyugatnak az 1953. évi keletnémet felkelés és az 1956. évi magyar forradalom idején tanúsított passzivitása volt a nyugati reményekre. Mégis, a status quo Európában távolról sem kielégítő. Európa kettéosztottsága az Elbánál természetellenes, történelemellenes, és ellentétes azokkal a jelenlegi irányzatokkal, amelyek nem csupán Európa gazdasági és politikai egyesítésének kedveznek, hanem, s ez a legfontosabb, az európai egységet illető, gyorsan terjedő lelki beállítottságnak is. Európában, akár innen, akár túl az Elbán, aligha akad valaki, aki azt állítaná, hogy a megosztottság az európaiak érdekeit szolgálja, s ez mindinkább vonatkozik még az oroszokra is. Biztos, hogy á megosztottság nem szolgálja a béke érdekeit. S mégis, egy a múlt illúzióiból, félelmeiből és törekvéseiből fakadó politika mindkét felet megmerevíti a megosztó vonal mentén. Vissza