A «mese» lélekvándorlása

Fülszöveg

1908-ban, a Nyugat első számában megjelent egy esszé, amelyet az irodalomtörténeti gyakran idéz. A "mese" alkonya a címe, szerzője pedig Szini Gyula, aki egyszerre művelte a novellát és a kritikát. Műfaji koncepciót sejtet ez az írás olyan korban, amelyben még a diadalmas modern líra sem kapta meg a maga elméleti igazolását, az elbeszélő irodalom pedig teljesen nélkülözte a műfajtörténeti gondolkodás következtetéseit. Szini Gyula észrevette, hogy a modern novella elfordult a cselekménytől, amelyben a leegyszerűsített világmagyarázat fő vétkesét vélte. Úgy látta, hogy a konzervatív irodalomszemlélet a "mesét" egy megszokott, gépies és kényelmes technikával azonosítja, s számára a kiszámítható világgal. S ő és nemzedéke éppen a világ kiszámíthatóságában kételkedett. A cselekmény trónfosztásától tehát eljut a cselekmény újraértelmezéséig: az elbeszélő művészet rendező erejét immár nem az eseménysorban látja, hanem a hangnemben. Bodnár György e gondolatmenetet folytatva a modern magyar elbeszélés születésének leírására tesz kísérletet. Könyve voltaképpen visszanyomozás. A visszanyomozásban az a meggyőződés vezette, hogy a premodern magyar elbeszélés Peteleitől Cholnoky Viktorig olyan új poétikai értékeket teremtett, amelyek leírása és rendszerezése új összefüggésbe helyezheti nemcsak a Nyugat nemzedékeinek törekvéseinek, hanem akár a mai posztmodern kísérleteket is. A szerző azonban nemcsak időben, hanem térben is igyekezett kiterjeszteni az irodalomtörténeti nyomozást. Arra is vállalkozott, hogy legalább változatosan bemutassa a magyar modernség irodalomszemléletét - kiemelve a Nyugat hőskorának fő kérdését, az Én-felfogás megváltozását. Így ugyanazt a folyamatot, amelyeket a premodern magyar elbeszélők és Kaffka Margit epikai életművében figyelt meg, az irodalmi tudat tükrében is bemutathatja.
A "mese" lélekvándorlását nem a monografikus részletezés, hanem gondolatmenete teszi egységes kompozícióvá. Vissza