A mindenség polgára

Előszó

Major Ottót az olvasóközönség, sok évtizedes munkássága alapján, prózaíróként ismeri. Kevesen tudják, hogy költő is; pályáját költőként kezdte, s megjelent maréknyi versét kiváló irodalomtörténészek - például Komlós Aladár vagy Sőtér István - a háború alatt s után indult nemzedék legjava között tartották számon. Négy nemzedék című, 1948-ban napvilágot látott antológiájában Sőtér István így ír a költő Major Ottóról: „A háború, az üldöztetés, a szenvedések kevés költőben hagytak olyan mély és lényeges nyomokat, mint benne. Épp ezért a konkrétumok, a megfogható valóságok, a nem képzelt szenvedések költőjeként áll is ellőttünk - jó gazdaként, ki bőséges termést tud behajtani a véren és verejtéken vásárolt birtokból. Nem riporttá, nem is látvánnyá vagy naplóvá vált benne a rettenetes világ, hanem igazi költészetté -, nem vádirattá, hanem mélyen emberi kiáltássá egy eltakarodó szörnyűség maradványai felett. Formái színesek és könnyedek, klasszikus derűvel sugárzóak - anélkül, hogy bármiféle modoros hidegség érződnék rajtuk. Egyenletes, igényes, szerencsés érzékelésű költő; az egész világ, s az egyre gazdagodó kifejezés lehetőségei számára áll nyitva szeme és élete." Major Ottó emberi, írói habitusára méltán alkalmazható a kötetünk címéül választott, Pilinszky János megfogalmazta kifejezés: ő valóban A mindenség polgára. Ezt tanúsítják gyűjteményünk versei, melyek így - egy kötetben - először látnak napvilágot. Az első költemények a Költők kórusa című, 1943-as antológiában jelentek meg, 1946-ban adta közre önálló verseskönyvét, az Ezer alakban-t, s antológiájába beválogatja néhány költeményét Sőtér István is, az idézett bevezetővel. Ügy érezzük, indokolt az évtizedek rétegei alól kiásni és felmutatni Major Ottó verseit, hogy felsorakozhassanak nagylélegzetű prózai művei, lenyűgöző regényfolyamai mellé. Vissza