A modern építészet kritikai története

Fülszöveg

Kenneth Frampton korunk egyik legismertebb építészettörténésze és építészeti kritikusa 1930-ban Angliában született. Londonban az Association School of Architekture-ön tanult építészetet. 1959-től 1965-ig tervező irodában dolgozott, miközben 1962 és 1965 között az Architectural Design műszaki szerkesztője volt. Részt vett a Peter Eisenman által alapított és vezetett, New Yorkban működő Institute for Architecture and Urban Studies Gandelsonas, Kurt W. Foster és Anthony Vidler társaságában - az intézet fontos építészet-elméleti folyóiratának, az 1973 és 1984 között kiadott Oppositionsnak. A New York-i Columbia Egyetem Ware professzora, ezenkívül a világ számos egyetemén, építészeti intézményében tanított, illetve tanít.
1980-ban jelent meg első ízben összefoglaló-áttekintő műve a modern építészet történetéről, amely hamar alapmunkává vált, több nyelvre is lefordították. A mű újabb kiadásait Frampton 1985-ben és 1992-ben átdolgozta, kibővítette; ezen alapszik a jelenlegi fordítás is. E könyv párjának tekinthető a Yukio Futagawaval közösen kiadott, kétkötetes Modern Architecture című munkájuk, mely 1851-től 1945-ig a legfontosabbnak ítélt épületek bemutatásával rajzolja fel a modern építészet történetét. Az 1980-as években nagy hatást váltott ki kritikai regionalizmus felfogása, amely a posztmodern egyoldalú modernellenességével szemben a modern mint befejezetlen program belső bírálatát, az egyetemes és a regionális tényezők kiegyensúlyozásának fontosságát fogalmazta meg. E gondolatkört folytatta és építészeti formálásmód autonómiáját a középpontba állító Tanulmányok a tektonikus kultúra köréből című könyvében (amely németül 1993-ban, angolul 1995-ben jelent meg).
Frampton az építészetet a kultúra olyan alapvető területének tekinti, mely tartós, sokféle feltételt egyeztető sajátossága folytán képes ellenállni a modern árukultúra homogenizáló hatásának, dacolni a hely, a jelenlét fenyegető elvesztésével. Vissza