A modern fotoművészet

Előszó

Az elmúlt évtizedek alatt, napjainkban, két új ábrázolási mód jelentkezett azzal a következtetéssel, hogy elismerjék művészetvoltát: a filmművészet és a fotóművészet. Mindketten modern technikai lehetőségből, a fotografálásból születtek: az egyik, a filmművészet, fotografikusan rögzített mozgásábrázolásból, történésábrázolásból alakul és a drámai művészetek közé szegődik, a másik a fotóművészet, megmarad képszerű ábrázolásának és a festészet mellett igyekszik érvényesülni, mint újszerű kifejezési lehetőség.
Mindkét ujdonsült művészet ugyanazzal a fejlődési feladattal küzködik: szabadulni akar magas rokonainak gyámkodása alól, tudatosan vagy tudattalanul. A filmművészetben, azután a visszaesés után is, amit a hangos film hozott, folyton működő törekvés mutatkozik elszakadni a színháztól, a színpadi játék ábrázolási, kifejezési módjaitól. A fotóművészetnek pedig a festői és grafikai művészetek nyomasztó befolyása alól kell emancipálnia magát. Megszabadulni attól a festői és grafikai gondolkodástól, amely a múlt század utolsó évtizedében és a huszadik század háború előtti éveiben teljesen elnyomta a fotó önállóságát, szégyenteljes útra vitte, hogy a festőművészet szolgája, tehetetlen utánzója legyen és önálló eszközeinek megkeresése helyett szegényes morzsákat lopkodjon a festői és grafikai művészetek évezredes gazdag asztaláról. Visszatérni ahhoz a fejlődési vonalhoz, amelyet a fotó első, technikailag primitív korszakában, járt végig: 1840-70 között, Hill és Nadar idejében, amikor a fotó illő szerénységgel, de kellő öntudattal kereste meg a festészet mellett önálló, fotószerű, saját technikai adottságaiból eredő kifejezési formáit. Vissza