Az 1990-es évek közepén a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem - az új Bölcsészettudományi Kar javaslatára - honoris causa doktorrá avatta Fejtő Ferencet. Előadását — az egyetem impozáns aulájában - a „Szép Szó"-ról és József Attiláról tartotta. Amint az ilyenkor szokás, az egyetem rektora és a karok dékánjai talárban ülnek a díszemelvényen, amelynek jobb oldalán a szónok beszél. A sors úgy hozta, hogy én kerültem Fejtő Ferenc mellé mint a Természettudományi Kar dékánja.
Bekövetkezett az, ami talán életében soha: Fejtő Ferenc „belebonyolódott" egy József Attilaidézetbe. „Kisúgtam". Nem kis büszkeséggel nyugtáztam hálás pillantását. Az ünnepséget ff követő fogadáson - pohárral a kezében - hozzám ^ sodródott, és azt mondta: amennyire röstelli, hogy ilyen megeshetett vele, annyira örül a szeren- tí^ cséjének, hogy pont egy bölcsész-dékán ült mellette és segíthette ki Mondtam, hogy TTK-s vagyok, és azzal mentegettem magam, hogy József Attila mindannyiunké, így a geográfusoké is....
Tovább
Fülszöveg
Az 1990-es évek közepén a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem - az új Bölcsészettudományi Kar javaslatára - honoris causa doktorrá avatta Fejtő Ferencet. Előadását — az egyetem impozáns aulájában - a „Szép Szó"-ról és József Attiláról tartotta. Amint az ilyenkor szokás, az egyetem rektora és a karok dékánjai talárban ülnek a díszemelvényen, amelynek jobb oldalán a szónok beszél. A sors úgy hozta, hogy én kerültem Fejtő Ferenc mellé mint a Természettudományi Kar dékánja.
Bekövetkezett az, ami talán életében soha: Fejtő Ferenc „belebonyolódott" egy József Attilaidézetbe. „Kisúgtam". Nem kis büszkeséggel nyugtáztam hálás pillantását. Az ünnepséget ff követő fogadáson - pohárral a kezében - hozzám ^ sodródott, és azt mondta: amennyire röstelli, hogy ilyen megeshetett vele, annyira örül a szeren- tí^ cséjének, hogy pont egy bölcsész-dékán ült mellette és segíthette ki Mondtam, hogy TTK-s vagyok, és azzal mentegettem magam, hogy József Attila mindannyiunké, így a geográfusoké is. Azonnal egyetértettünk. Azóta is.
Dr. Tóth József rector emeritus
\
¦ í
t
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.