A munka néprajza

Fülszöveg

1958-ban kezdtem tanulmányaimat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar-történelem szakon, de néprajzot már az első félévben is hallgattam, sőt félévi vizsgát is tettem folklórból. Első gyűjtőutam szülőföldemre, Szatmárba-Beregbe vezetett, ahol rokonságom segített át a kezdeti nehézségeken. Ünnepi szokásokkal, a húsvéti ünnepkörrel foglalkoztam, s máig el nem múló szeretettel emlékezem az azóta elhunyt Babus Jolánra és Csiszár Árpádra, akik szállást adtak, útbaigazítottak. Az egyetemen Gunda Béla mellett Ujváry Zoltán és Szabadfalvy József ösztönzött és segített, s volt szigorú bírám. Abban, hogy a folklórtól a társadalom, közelebbről ekkor még a munkaszervezet felé fordultam, nagy szerepe volt a Szabó István szellemében tanító Varga Gyulának, aki gimnáziumi osztályfőnököm volt. A szatmári társasmunkákról írt dolgozata, mely azóta nyomtatásban is megjelent [Varga Gyula: Társasmunkák a szatmári Szamosháton. In: Régió és kultúra Tanulmányok Szatmár néprajzából Gunda Béla tiszteletére (szerk.: Ujváry Z.). Debrecen, 1991. 165-184.] kezembe került, s megfogott. Hasonlót akartam írni, mert úgy véltem, hogy komplex szemléletével a néprajz egészével kapcsolatban áll, s beleillik abba a gondolatrendszerbe, amely a debreceni szellemiséget képviselő tanáraim (Papp Sándor, Szathmári Alajosné, Szigethy Gyula, Forgács József, Nagy Anna, Csutoros Sándorné), Szabó István professzorom előadásai és könyvei, s meghatározó fehérgyarmati falusi élményeim, s a népi írókat nagyra tartó, Szabó Dezsőt, Veres Pétert és Németh Lászlót egyaránt lényegileg ismerő édesapám felfogása nyomán kialakult bennem. Megéreztem a témában az eleven társadalom lüktetését, ugyanakkor csábított a Fél Edit által megkezdett, nagy lehetőségeket ígérő, mégis parlagon fekvő kutatási terület. Vissza