A művészet kis tükre

Előszó

A MŰVÉSZET KEZDETEI

Az ember kézművességét a szükség hozta létre. A műveltség legősibb állapota óta az ember maga gondoskodott eszközeiről, fegyvereiről, ruházatáról, az időjárás viszontagságai és a vadállatok támadásai ellen védő menhelyekről. A szükség tette kézművessé, hogy később, ízlése révén, művésszé fejlődjön.
A műalkotást belső lényege élesen megkülönbözteti az emberi tevékenység mindazon egyéb termékeitől, amelyeket az élet mindennapi szükségletei hoztak létre. Vegyünk például szemügyre egy palotát, egy szobrot, vagy festményt. Ha a palota nem más, csupán nagyméretű ház, biztos védelmet akkor is nyújthat: ebben az esetben a művészi jelleg csatlakozik tehát a hasznosság követelményeihez. Ha egy szobrot, vagy egy festményt szemlélünk: a hasznossági szempont már alig észrevehető: itt tehát a művészi jelleg az uralkodó.
A műalkotásnak ez a sajátságos jellemvonása, amely hol járulékos, hol egymagában uralkodó, szintén az emberi tevékenység eredménye, olyan sajátosan szabad és érdekmentes tevékenységé, amelynek nem közvetlen szükséglet kielégítése a célja, hanem érzés, hangulat keltése: az, hogy csodálatot, elragadtatást, örömöt, vagy kívánságot keltsen, néha félelem árán is. Bármely formájában nyilvánul is meg számunkra a művészet, mindenkor a játék és fényűzés kettős képét mutatja. Mivel a művészet mindig másban, a szemlélőben, igyekszik bizonyos érzést felkelteni, mindenekelőtt és legfőképen társadalmi jelenség. Az ember saját használatára készít ugyan eszközöket, de ezeket csak azért díszíti és csinosítja, hogy vele társai tetszését, esetleg elismerését kivívja.
Még a legkezdetlegesebb társadalom sem mellőzhette a művészetet: ott találjuk csíráit a primitív népek testét borító különös, sokszor kúsza vonalú festésben vagy tetoválásban, mint ahogyan ez az igyekezet élteti próbálkozásaikat, hogy fejszéjüket, vagy késüket minél tetszetősebb alakkal ruházzák fel. Vissza