A nagy diktátor

Előszó

Részlet a könyvből:

Oh, az én első principálisom! Mintha most is látnám, pedig de régen volt, mikor először elibe kerültem. Akkor még sürü szöghajam volt, ma pedig az a kevés is, ami itt-ott megmaradt, részben őszbevegyült már. A régi emlékek visszajárnak, mint a sirok kísértetei s ilyenkor olyan élénken látom magam előtt az én első principálisom hatalmas alakját, két öles termetét, mint ezelőtt harminc évvel, amikor először álltam előtte, félénken és remegve és eléje terjesztettem a kérelmemet, hogy irnok szeretnék lenni az irodájában. Ugy látom ma is, ahogy akkor láttam, hogy két mázsás teste mélyen belesüpped a régi, nagyon régi karosszék bőrrel párnázott ülésébe. Látom az örökégő pipáját szájában s a nagy füstöt, amit ereget, ami olympusi felhőként burkolja be az egész irodát s száll, száll, meg leereszkedik a tengersok aktára, a porlepte papirosokra, melyeknek elsárgult levelein az örökhagyók élete és vesződségeik, a civódó örökösök erőfeszítései, utolsó fillérig menő hadakozásaik vannak megírva, bár a kezek, amelyek megírták az életbevágó sorokat, rég nem irnak többé.
Megélénkül a poros ügycsomók városa, az irodaszóba s egymásután sorakoznak fel előttem a képzeleti seregszemlére a tarisznyás alakok, a porok mindig reménykedő, cselekvő és szenvedő alanyai. Itt élt, itt lármázott és dörgött az én principálisom. Vissza